Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben
II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - május törvénye
milton! Könyvemet el kellett kobozni, mert valóságdokumentum, mert álarcrántás. A demokrácia pedig, éppen mert csak takaró köpeny, ezt az álarcrántást nem tűrheti. A félelem internacionáléja parancsol: a szemünket bekötik, a szánkat betömik, a tollúnkat kiütik. De a letagadott éhség most már hallgatni fog, és az elkushadt író most már jól nevelten eltűnik a balfenéken? Holicson az éhség tovább marsol, Garamfőn a proletárok újra hullnak, mint az őszi legyek. Hiába minden, a tömegek szólnak, mozdulnak, szólni, írni kell nekünk is: az idő nem hallgat, az idő nem áll, a kezemet még nem vágták le tőből, az írógépet még nem zúzták darabokra. Kinyújtott vádoló kezemet leüthetik, hangomat teljesen elfojthatják. A harc egyenlőtlen: az írógép ellen, a szellem demonstrációja, a gondolat ereje ellen az egész metternichi apparátust mozgósítják: fizikailag kell, hogy alul maradjak. És mégis élek, mert legyőzetésemben vagyok erős, most érzem, hogy vagyok valaki, több és erősebb hatalom, mint ők. Legyőzhetetlen. Mert ha lelkiismeret vagyok, akkor elpusztíthatatlan vagyok: jövő! A történelem ítélete elől nem lehet csendőrszuronyokhoz és paragrafusokhoz menekülni. Aki fél, akinek csendőrszuronyra és paragrafusra van szüksége, az alulmarad. Aki fél, annak nincs igaza, azt megöli, félredobja a históriai törvényszerűség. Az államügyész hiába átkozta halálra írásomat: csak a papirost téphette el, csak a nyomdászok munkáját semmisíthette meg, de mert agytekervényeimet nem kanalazhatta ki, a gondolat, hit és akarat továbbra is megmaradtak — erősebben, kötelezőbben —, másokért, ezrekért, akikről tudom, hogy ott állnak mögöttem, és akik tudják, hogy velük együtt elpusztíthatatlan jövő vagyok: lelkiismeret, számadásra vonás, ítélet! (AZ ŰT, 1933) május törvénye A tizenöt év előtti magyar márciusra emlékezve, ránk köszöntött az idei május elseje. És 1934-ben a húsz év előtti Ady hangját idézzük a szabad májusról. Kevés? 153