Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - a bot

a bot* i Szép, mesélő este titok nélkül vont be mindent sötétre. A házakban bent nyugodtan szállt fel a pipa füstje — végzett munkának örült minden. Az utcán: kutyaugatás és gyors lépésekben szomszédokhoz futó asszonyok; kezük a kötény alatt rejteget valamit: ez a tolvaj mozdulat csinálja az apró futásokat. Ez sem tart soká — hódító hatalom a szép este. Megpihent álom, egy nagy egyforma lélegzés áldoz neki. Ezt mind látja és hallja az öreg Klecz, amint bottal segített sétájában közeledik a faluhoz. Meg-megáll, a bot mélyebben szúr bele a földbe; nyilván ezt is akarja az öreg, mert a földet nézi, a nyomot, amit most ő csinál közönséges botjával. Holnap, holnap vasat és hegyes szeget raknak rád, és Varjasra gondol, a kovácsra. Ö fogja megcsinálni — holnap. Hirtelen irigyelni kezdte, mert Varjasnak műlába van: egy súlyos, húsos bot a lába, vasvéggel. Minden keserűséget belegyilkolhat a földbe egyforma büntető ütésekkel; még egy botja is van külön, hegyes szögű vassal: kegyetlen számítással szúrhat és kegyelmezhet — nagyobbat és kisebbet! Irigyelte nagyon és magát kínozta: a tehetetlenségét látta, a csúnya segítséget. Lehetőségeket gondolt el. A kovács segítője lesz, barátja — cinkosa; erős dühvel fogja kiverni a gyilkot, sebezzék jobban a piszok földet. így lenne? Jólesett ez nagyon az öregnek — felemelte a botot, és így ment előre a falu felé: tartogatta vissza az erőt: „Majd holnap az éles vasszög". Egy kis didergéssel megrázkódott boldog gyerekséget érzett. Az embereket gyűlölte — és a földet akarta bántani. Emberbe beleszúrni utált volna. Puha rongy az, a csúnya kiáltás és nyögés zavarná. Talán félt is a bűntől — a kicsit bántani. A föld, a * A kassai ESTI ÜJSÄG 1920. jan. 3-i számában található ez az első nyomtatásban megjelent írásom.