Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - indulás és búcsú

tás: pont a líra után. Amíg ez nincs így, addig ezek a mes­terségesen életre tüzelt sorok, ezek a káoszt gabalygó túlzsúfolt és túláradó feszülések a semmibe hullnak, feles­legesek. Fáj ezt leírni, de le kell írni épp Nemes könyvé­vel kapcsolatban, mert itt egy kész tehetség teremtő ereje próbálkozik. Épp azért: utat, irányt a tehetségnek, célt, tettpróbát — versek helyett. Életszót, földi szót — menny és pokolmisék helyett. Nemes a valóság szavait vetéli, de mert lírává avatja: beképzeléssé nagyítja, és a valóság ál­arcában tulajdonképp a valóság elől menekül. Indulás! És már az indulásnál — menekülés: vers! És vers a búcsú is. Lásd: Juhász Árpád (Búcsúzó]. A kü­lönbség: fáradt rezignáció, semmi más. A rezignáció hang­szerelése, gesztusa, refrénje. Erénye: a takarékosság. Tehát nem ötvenszer elmondani ugyanazt, de csak tízszer, és köz­ben kétszer csodálatos szépen. A különbség: a tényleges fanyarság keserű zamatja. A különbség: a nagyobb rutin, a halál indokoltabb fekete ellenpontja. A különbség: hogy ez a búcsúlíra néha népdalzenére lüktet és őszinte. Őszinte beismerés: „Játszunk, hogy ne végy észre!" Hogy észre ne vegye az Isten, a felelősség, hogy csak játék, vers az egész szüret, és „kezdeni, kezdeni kellene újra". Kezdeni elölről, de — másképp. De mert másképp már nem lehet, marad a szépítés, a zene, a menekülés tényének, a búcsúnak a ta­karása. Búcsú csak egyféle lehet, ha a búcsú búcsú a vers­től, ha az — pont a líra után, és kezdet: más, szükségesebb. Aki teljes őszinteséggel, tehát teljes felismeréssel csinálja, annak le kell vonni a teljes konzekvenciát, ahogy azt itt Szlovenszkón meg is tette egy verseskönyv névtelen szer­zője (Egymás mellett, 1925): „Ezek a versek megmaradt lapok egy régen készülő kötetből, melyet azóta százszor is megtagadtam. Mert rájöttem, hogy verset írni hiú és értel­metlen dolog, mikor az élet minden problémájával száz­százalékos valóságokat követel." Juhász Árpád így búcsúzik: „Búcsúzni kellene szép szavakkal, talán kissé ünnepélyesen, talán kissé fáradtan, mert nem lesz többé vers. Vonatom megáll életem állomásán, és vendégségbe megyek önma­gamhoz a szőlőhegyemről... Szőlőm pincéjében évek óta gyűlt a bor. Utoljára kóstolok a boromból. Jövőre más fog szüretelni." Lírai póz. Tehát lírai lényeg: játék a búcsúval, borkósto­lás, fanyar mámor, de holnap vagy néhány év múlva, még tökéletesebb zenével, megkapó szépségben ugyanaz a játék. A téma örök: búcsú. De mert csak líra, sose lehet lénye­ges és teljes konzekvenciájú megismerés eredménye. A tel- 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom