Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - válasz-levelezőlap győry dezsőnek

be nem futott semmi? Lábadat nem ösztönzi a látás rettenete? Magadat: a célodat, akaratodat az őrző, a megtartó, a továbbadó embert már nem akarod? Alvók közé feküdni és elmúlni, hogy a markukba röhögő győztes urak szabadon csatangolhassanak? Valamitől még mindig nem tudsz szabadulni. Kiugrottál az árbockosárból, és nem érted, hogy ez szabadság, ez mozgás, ez levegő, ez élet. Nem érzed, hogy szabad vagy, ember vagy? Nem érzed a rúgás injekcióját? A nyáj kilökött — veszett farkas vagy. És most birkaszelíden továbbsompolyogsz. Vigasztalónak magad elé rakod a „de" mindent takaró pajzsát: „De kint közeledik a május ... dermedt igazságok virágát és tántoríthatatlan eszmék újuló tavaszát paskolja ki a földből sugárkorbáccsal a nap..." És azt hiszed: elég ezt mondani, írni, üzenni. El a pajzsot magad elől! Szabadon, meztelenül állj mindenki elé, ronts magadba: számadás! Tehetség, erő, nyelv, hit és akarat: mi volt, mi kell? Elég-e az árbockosár lehetetlenségét vétózni, elég-e májust üzenni? Több kell. Egészen — te. Egészen — ember. Egészen — tett. Egészen — május nehéz küldetése. Mert a májusok börtönrács mögött várnak. Mert az ember, az élet börtönrács mögött várja az ítéletnapot. Fájdalomcsalatás májusa után örömmájust, embermájust! Veszett farkas vagy. Kiugrattak az árbockosárból, ugorj le a hajóról, hadd fusson zátonyra. Akik nem hallják, nem akarják az új élet hangját — ám maradjanak a halálhajón és pusztuljanak. De aki érték, aki erős és jövőterhesen igaz, az — le az árbocról! Elhagyni a hamis, az energiaőrlő posztokat, elfordulni a hamis oltároktól, és kiterjesztett karokkal neki a végtelennek, és megkeresni az új posztot, az üresen, milliószámra üresen álló igaz posztot: földet, valóságot, darabka rögöt, kenyérteremtő és életszépítő archimedesi pontot: kiordítani, semmibe, múltba, bűnbe zuhantatni az embertelenség minden kísértő gazságát, és hittel, tettel, akarattal utat fáklyázni új májusnak: embernek! Ezt üzenjük. Nincs több hely a levlapon. Ennyi kell, hogy elég legyen. Küldjük hittel, mert köszönjük, hogy üzentél. (A REGGEL, 1926) 111 (