Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - el a fehér cár koronájától!

macherhof egykettőre elavult, ami azonban nem jelenti azt, hogy német családi és falusi könyvtárak dísze ne legyen, ami azonban semmi esetre sem jelenti azt, hogy a szlo­venszkói magyar kultúra dísze és fő kultúreredménye ne lehessen, ami, hogy tovább folytassuk, nem zárja ki, hogy néhány irodalmi betyár szabad és zsíros prédája ne lehes­sen itt Szlovenszkón, ezen az áldott, buta, szűzi talajon, ahol minden maszlagot be lehet adni, és ahol minden masz­lagot be is vesznek szívesen. Végeredményben: mindenki azt kapja, amit megérdemel. Zschokke és a szlovenszkói kultúrmagyarság: nagyszerűen méltóztattak ezt kitalálni és eltalálni, igen tisztelt uraim: magyar írók az igen tisztelt kultúrvállalat szolgálatában. Kimondták az ítéletet, és a jó marha közönség bamba vigyorgással, köszönettel és nagy hálával el is fogadja. Ülni szépen a börtönben, enni, falni és közben lelkiismeretet nyugtatni új és régi Rinaldinikkel. Ravasz, nagyon ravasz ez az egész dolog, ez az egész zsoké lovaglás, ez a nagyszerű ugratás és belelovalás. Bájos naivi­tással dolgoznak Önök, jó urak. Bájos a kérdés: Mi indo­kolja Heinrich Zschokke új kiadását, magyarra fordítását, a rengeteg munkát s még több költséget? A felelet nagyon egyszerű: semmi. De mert Önök épp az egyszerű felele­teket utálják tiszta szívből: beadják a komplikált maszla­got, a rengeteg munka és még több költség meséjét, ami egész egyszerűen — hazugság. Az igazság: azért kellett pont Zschokke, mert a jó öreg hulla már nem kér egy fil­lért sem, az ő rémregényei már ingyen sózhatok rá a nyá­jas és buta olvasó okos és tömött erszényére. Ez a vállalat és a vállalat magyar írói nagyszerű emberek: tudják, hogy hol keressék az irodalmat, a hasznot. Pont Zschokke. Mi indokolja? Természetesen — minden. Gazember, aki kétel­kedni mer. Szóval: gazember. Nem baj. Mégis néhány szót, ha meg­engednének, kedves és nem gazember kollégáim: „a kiadó­vállalat magyar írói". Mindenekelőtt: a rengeteg munka vállalói miért szégyen­lik tisztességes nevüket kirakni, miért oly szerények, és miért nem akarják a szlovenszkói kultúra szerény kultúr­munkásainak kijáró tiszteletet elfogadni? Miért ez a bor­zasztó vidékies, rosszul hangzó és ravasz, nagyon ravasz izé: ,,a kiadóvállalat magyar írói?" Vagy pláne: „Fordította a kiadóvállalat magyar írója." Nekem, szerénytelen kollé­gájuknak borzasztó az önök hallgatag szerénysége. Nem bírom tovább nézni, és épp azért, íme, egy kis pofon, hogy 104 kiugrasszuk a nyulat a bokorból. Tehát még egyszer, igen /

Next

/
Oldalképek
Tartalom