Vozári Dezső: Varázslat nélkül

Elsüllyedt világ (1924-1935)

ELŐHANG EGY VERSKÖTETHEZ Vergilius fegyvert és hőst dicsért még, Petőfit zord honszerelem gyötörte, Petrarca Lauráról faragott verset, dicsérve báját és haját, a lengét. De elpihentek már a nagy szavak ma, érve lehulltak, mint az őszi körte, én nem látok se hőst, se Laura nincsen. Látok sóskiflit, önborotva-pengét, cúgos cipőt, pápaszemet, szivarkát, éhséget, szomjat, kulcsot és hajókat, a hídon látok öngyilkosjelöltet, és látom Őt, mikor kihúzzák holtan, látom a gyárat, melynek gépe néma, virágot, melynek szirma egyre kókad, sorsokat látok, szennyet és poloskát. Ne vedd zokon hát, hogy erről daloltam. A kankalinról és a holdsugárról nyafogni jobb lett volna tán valóban, hullahegyeken lépve énekelni a halhatatlan, megdicsőült lelket. Vergilius fegyvert és hőst dicsért még, én alvó koldust láttam téli hóban, így múlnak percek, órák, ezredévek, a kor kérdez, és a költő felelget. 11