Vozári Dezső: Varázslat nélkül

Tovább (1945-1971)

VIHAR A KERTBEN A zivatar süvöltöz, csapzott a régi kert, mosdik minden, mi benne kék, sárga és fehér, színek, amelyeket őrült festő kevert, fényük már olthatatlan a fellegekbe ér. A vész sodorta szirmok szőnek most szőnyeget, vetkőznek a virágok a surrogó viharban, cserjék sora is reccsen, nyöszörög és beteg, lugasunk vár a térben süketnémán, kihaltan. Ez a tajtékzó sztriptíz egy pillanat csupán, nyomában nem marad más, mint fájdalom a kertben, mint füstölgő romok légi roham után, mint mérges zendülés, amelyet már levertek. A rózsák összetörnek, akár silány üveg, menedéket keresnek hullámos női mellen, csak ők maradtak lábon: a proletár füvek, legyőzhetetlenek, mert együtt álltak ellen. 114