Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Destruktív magyar porszemek

irodalomnak merné csúfolni ezeket az átlagos, szerény szórakozáson is alul lézengő írásokat. És vakmerőség kéne ahhoz, hogy valaki ezt a könyvet a mai magyar irodalom hatalmas alkotásai mellé rakja. Hisz nincs ebben a húsz novellában egyetlen szó, egyetlen utalás, egyetlen gondolatocska, amely valamiképpen tudtul adná az olvasónak, hogy itt az élet valóságáról van szó. Nem mondanak ezek az írások semmi olyat, ami a magyarságot, vagy pláne az emberiséget szellemi életében a legminimálisabban is érintené. Az új magyar literatúra óriási valóságai mellett léha kalendáriumraccsolások ezek, melyek erőszakot tesznek az olvasó lelkén, sebeket ejtenek rajta és idegbetegségeket idéznek elő, melyeket a pszichiáterek Shaw tanácsa ellenére sem vettek még kellő figyelembe. Hazug, mucsai romantikájú ebben a könyvben minden: elejétől végéig. Felébrednek a tegnapi vidéki magyar zsentrik, a paralízis lírai melankóliájában francia, német, angol és olasz nyelven beszélgetnek oldalakon keresztül, omlós keleti perzsaszőnyegeken járnak, „melyeken hangtalan mesévé szellemülnek a lépések", vacsora után az ebédlőből átvonulnak a dohányzóba s ez olyan, „mintha a sekrestyéből a templomba mennének be", nagyon szép úrinőkkel van az írónak dolga, akik „messzire derengő Tündér Ilonák" satöbbi. Előbb mindig esznekisznak, azután feketéznek és likőröznek. Közben folyik a drágalátos dialógus a világrengető problémákról. Ennyire „mélyen látja" az író a magyar nemesi osztályt. De ő haladó szellem, mert bizony nem feledkezik meg a parasztról sem. Oh, vannak itt finom novellák, paraszti tárgyú novellák. Kérem. Az egyik (Hajdú Magda kisfia) Gárdonyi-húrt pendít meg, de olyan hamisan, hogy futni kell. A másik valósá7 97