Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Destruktív magyar porszemek

Destruktív magyar porszemek Mostanában megint sok szó esik a szlovenszkói magyar irodalomról. Félesztendőnként jön egy-egy hullám, amelyik megbolygatja a hínáros lápvizek faunáját és flóráját. Aztán megint beáll a kaszinócsönd. Csak a kártyák súlyos koppanását veri vissza az asztal. Nem muszáj feltétlenül bőgni azon, hogy nincs itt egy irodalmi lap, melynek vízválasztó szerepe volna, kritikai fórumtekintélye, a literatúra vezetése és a többi. Mindenki tudja, aki az utolsó huszonnégyórában itt lélegzett: mi ennek az oka. Szlovenszkón nincs magyar irodalom, csak magyar írók vannak. Kritikusok is vannak, de nincs irodalmi kritika, mert nem lehet, nem szabad kritikát írni. Kétségtelen, hogy a tíz év alatt a szlovenszkói magyar irodalomban súlyos betegségek beszélték ki magukat. A dilettantizmus, az álirodalom, a csalás és szemfényvesztés akkora mértékben sehol nem jelentkezett, mint itt, és sehol nem tudta kispolgári sáncait megvédeni, mint itt. Végre azonban mégis kapitulált. A tiszta érték cifrái átverődtek a napok falain. Csak a Győry Dezsőt említem, akinek néhány verse sajátosan és múlhatatlanul azt az új lelkiformát fejezi ki, amelyik a diaszpórás új élet révén vajúdott itt elő. S közismert tény az is, hogy a coleur locale-nál mélyebben és lényegesebben dokumentálta itt magát a képzőművészetet is. Valóban ádventi vigasztalás az, hogy vannak íróink, művészeink, aki az új embert dalolják, akik fontos mondanivalóval jönnek és szélesebb relációkban jelentenek művészeti értéket, mint egész sora a Budapesten befutott íróknak. De a politika akulturizmusa apriori lehetetlenné tette egy 95