Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - Fiatal pedagógus krédója Szlovenszkón

A fiatalságért érdemes mindent feláldozni. Mi is fiatalok vagyunk és akik a padban előttünk ülnek, a mi barátaink. Nem szentimentalizmus ez, hanem meggyőződéses vállalás. Tanítás és nevelés csak ott lehet, ahol a katedra nem húz határvonalat a diák és a tanító közé. A diákélet olyan napjaiban, amilyenekről például a prágai Friedrich Torberg: Der Schüler Gerber hat absolviert című regénye beszél, meg akarjuk állni helyünket becsülettel. Meg akarjuk mutatni, hogy a tanító, a tanár nemcsak: esernyő, mamuth, pápaszem és szadizmus lehet. Feladatunk roppant nehéz. Birkózás. TürelemApró bukdácsolás és ösztövér fellobogás. Mert rettenetes intézménnyé rozsdásodott az iskola. Amikor az egyetem szemináriumaiból átmentünk a középiskola tantermeibe: elfogott a rémület. Az egyetem, a csehszlovák egyetem, szabad stúdiumot •biztosított nekünk. Voltak tanáraink, akik belénk ojtották a kritika szabadságát, a korszerűséget, minden maradiság sajátos elrúgását. S az egyetemi évek alatt új arcú generációt neveltünk magunkból, hisz az egész magyar kultúrában, az új magyar literatúrában, vezető nélkül dúskálhattunk úgy, ahogy azt háborúverte szomorú szívünk akarta. Különös kapcsolódás volt ez. Átértékeltünk magunkban mindent, amit vállainkra raktak a szülői házban. Már szervesen illesztődtünk a százezrek sorához, amikor belépve a tanterembe, találkoztunk mindazzal, ami az iskola egykor volt. A szlovenszkói magyar iskola! Óh, egyszer meg fogjuk írni, milyen makacsul tartottak vissza a régi erők a régi szellemben. Pedig a te hivatásod egyenes és tiszta: élére kell állnod 79