Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - A diák és a munkás találkozása

kaland és a kávéházi üldögélés hozott bágyasztó valóságot. Az egyetem valóban nem ad közösséget az élettel, elvonja a diákot és felemészti minden energiáját egy intellektuális l'art pour ľartban, önmagáértvalóságban. Az a diák, aki először sejti fel, hogy a tudomány nem a tudományért van, a mult nem a múltért létezik, hanem a jövőért van: megkapta az első ösztönös lökést a szociális vizsgálódás és az életreáliák felé. Mert a cédulafilozopter leteszi a vizsgát és tanár lesz, úr lesz, akinek köszönnek a polgárok s aki, bár korgó gyomorral s lyukas harisnyával is, mégis úrnak érzi magát és a polgárság oszlopának. így volt ez a múltban. A diák átment az életen a tanárrá, ügyvéddé, orvossá levésig, Szabó Dezső szerint, mint a zsidók a Vöröstengeren, maradt a tenger és maradt a zsidók száraz lába. Nem érintette meg őt az élet valóságának társadalmi belátásra vezető megismerése. De ma egy új nemzedék veri a napok kapuját, hogy hangos tőle a tér. Ez a nemzedék nem önállótlan visszhangja a régi generációnak, sem az uralkodó társadalmi viszonyoknak. Mást akar és újat akar! Ady Endre dózsagyörgyös ónadásaiból jött a holnap hajóján, Móricz Zsigmond Szegény embereivel beszélt és révedezett magános éjszakákon át és Szabó Dezső félelmetes erejű trombón j ai és vadászkürtjei verték fel a kávéházi álomból. így, szórói-szóra a mai magyar lírából és literatúrából keletkezett az új arcú magyarok mozgalma. Nagy és megpróbáltatásos út vezetett ettől az első állomástól a mostaniig. Milyen fájdalmas sors volt az az időszak, amit a szlovenszkói költő így fejezett ki: apákat félteni! Azokat, akik üres kézzel, melyből a mult már kilopta a maga gyöngyét, most 46