Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - A diák és a munkás találkozása

diák, a magyar diák, ezt az utat, ami nektek szüle­tés, csak a saját osztályából való kiugrással teheti meg. S ez az út ma még mindig van olyan, mint a középkorban azoké, akik a föld forgását hirdették a nap körül. Nem volt az az inkvizíció, amelyik úgy megbecstelenítette, úgy megátkozta, úgy megjelölte volna azt, aki levonja meggyőződésének következe­tességeit és a proletárok forradalmi sorába áll, mint ahogy ezt ma a középosztály teszi, a bankó polgár­sága és a végpusztulásra itélt arisztokrácia monoklis csökevényei a velevaló gyáva kispolgárral. Itt, a Dunamedencében, a volt monarkia területén, kétsze­resen rosszabb volt a látószemű értelmiség helyzete, mint akárhol másutt Európában. És pláne a magyar viszonyok között! Nem is találkozhatott itt a ma­gyar munkás a magyar diákkal. Ezernyolcszáznegy­vennyolc március idusán futó kézszorításra találko­zott csak s mielőtt ebből a kézszorításból egymás­melléállás lehetett volna: vége lett a magyar forra­dalomnak. Most meleg szívvel «és harcos szemmel gondolunk reája, mert ez volt az első nap, amikor megmozdult a magyar fiatal nemzedék, hogy az ak­kori idők forradalmi igazságai szerint új rendbe és új országba szervezze a népet, a nemzetet. Az 1867-es kiegyezés csak kiegyezés volt a Habsburgokkal, mely minden csillogás és nyugati haladásszerűség ellené­re: természetszerűleg egy nemzeti dekadenciához ve­zetett a kormányzási eszmék beteg pórusain át és sorsszerűen mitológiai szimbólumra talált Trianon­ban. Amikor ma egy új magyar nemzedék hagyomá­nyokat és gyökereket keres a nemzettest múltjából, ahogyan általában minden generáció keres, mert érzi, hogy hasonlatokkal és szervességgel élni jó, talál 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom