Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Három ember - A százéves Tolsztoj

f enni parasztfőztet. De kásáját a tiszta grófi kony­hában készítették és a grófné édes gyümölcsöt csent belé, melyet Nikolaj evics Leó oly nagyon szeretett. A teát is parasztmódra itta: cukron át szűrve. De a tea a legfinomabb orosz tea volt. Akárhogy dobálta, marcangolta magát, nem érte el a megszabadulás mezőit. Ég és föld között, egy­szer égbevágyással, egyszer földre való visszaesés­sel dülöngélt. Amíg a verejtékes dülöngélésbe bele nem fáradt. Gogoly rettentő trojkájának orosz sorsproblémás szimbóluma ott csüngött az ő elhivatása fölött. Men­ni, menni, rohanni! Megváltani a százados álomból feldübörgő rabmilliókat! Tolsztojban jézuskomple­xum volt, úgy érezte át a faja valami elgondolha­tatlanul roppanó vég felé való roskadását. A nem­zeti költő megtestesülése volt ő. Az, amit úgy hív­nak, hogy nemzeti géniusz. Az oroszság minden hi­bája és jója, bűne és átka és dúsfürtű szépsége cso­dálatos módon egyesült benne. A nemzeti lélek fel­nyílt sebeinek óriási dimenzióiban látta a dolgok ferde rendjét. Elhatározottsága segíteni akart. De rossz talajon kezdett ásni. A nem cselekvést, a rossz­nak nem ellenállást, az elrendelés megmásíthatatlan­ságát hirdette. És vallásspirituális alapon akart szer­vezni nemzeti megújhodást. Neki régi szemei voltak. A marxizmus új szögét nem tudta magához emelni. Túllépte ugyan az oblomovi varázsküszöböt, de bele­csuklott rögtön a keresztényi evangélium történelmi metafizikájába. A saját sínjein csúszott le egy csen­des, szent ikónás világkápolnába. Az élet valósága már akkor fölötte máskép határozott az orosz jövő­ről. A nihilizmus, a tolsztoji anarkoszociálizmus mind feloldódott a marxista szociálizmus épitő dinamiká­180

Next

/
Oldalképek
Tartalom