Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Halhatatlan a nagynéni művészete

kezdjék el, ahol azt elkezdeni elsősorban muszáj : önmaguk életében és környezetében. Nagyon benne vagyunk a nagynéni rokoni kötelékében és benne vagyunk annál jobban, minél távolabbra esik a lakóhelyünk a városi centrumtól, a világvárosok dobogó szívétől. A divatlapok, a kézimunkalapok szolid német fajtái vagy budapesti változatai kezdik a sort, végig ott van a nagynéni literatúrája, színházi izlése, mely mukkanás nélkül ratifikálja a malacság csiklandósságát, mint mindenkori pletyka-anyagot; ott a filmben az alázatos sztárimádás és a giccs üdítő limonádéja s ott végül a rádió középeurópai programjával, amiről józan Ítéletet csak részegen lehet mondani. A nagynéni mindezt fedezi korával, nevelési bölcsességével és időjóslási tudásával. Ő az, aki fétisként imádja a lakása berendezését, képeit, apró szobrocskáit, aki halhatatlanságokat és örökérvényű dolgokat ismer csupán, melyeken nem változtathat e barbár uccai kor. Talán megfigyelte az olvasó, hogy ez a fetisizmus milyen görcsösen ragaszkodik a múlthoz a mában, Goethét vagy Petőfit hideg márvánnyá merevítve. Mert nem ismeri el a mai formák függőségét a mai társadalomtól, ahogy a Goethe és Petőfi korában is multrajongó volt velük szemben egy előbbi száz év javára. Segítségére van a hisztoricizmus is, a történelemtudomány mértéken felüli uralma, mely amihez hozzányúl: mindent konzervál, minden abszolút neki és változatlan az idő mérhetetlenségében, mint egy ion oszlopfő vagy egy gótikus ív. Meg akarja tartani a polgár a maga világát, azért ápolja úgy, mint egy muskátlivirágot. Azért érthető és nemes művészet az ő számára a milói Vénusz vagy a kölni dóm s azért érthetetlen néki az új piktúra. 136