Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - A közönség árulása

ezért. Az írástudók és művészek tényleg elárulták az egyiptomi papok, a Danték és a Lionardo da Vincik óta reájuk bízott Eszmét s a Szépet, valóban megtörtént az, hogy manapság a Divina Comoedia helyett Pierre Benoit a sztár, s a merengőszemű Giocondákat a Vitello nevezetű növényzsír reklámjain láthatjuk viszont. Furcsa kor a miénk, mikor ilyeneket csinál. De mi az a mozgató erő e kor áramlataiban, az az olykor centrifugális, olykor pedig centripetális energia, amely szükség szerint illeszti lélektelen, durva önzéséhez a literatúra s a képzőművészet munkásait. Miből magyarázza meg magának az ember azt, hogy isten, igazság, szív, csillag kékség és szelídség s valahány gyöngéd, tiszta és nemes fogalom az ember számára készen állott valaha, hogy általuk tényleg magasabbra, emberibbre emelje magát: ma minden úton-útfélen a blaszfémia csibész-krétarajzaival vág az ember szemébe. Lerántotta valaki vagy valami a felszentelt dolgokat a sárba s ott is valami alantasságba, szolgálatba kényszerítette. A világtörténelem egyik legnagyobb kataraktusa volt ez, tűz, amelyben megperzselődött a lélek, földrészek és kultúrák lelke. A gépcivilizáció lehelt erre a tűzre ; daruival, iszonyú kerekeivel, őrült hajszolásával végiggördült rajta a világkapitalizmus, körülszántotta életkorát és működési terét, mint egy cirkuszét vagy egy ménes vásári helyét, ahonnan vizsgálódva lehet válogatni lovat az autó világában. Nem is egy, hanem két eszmevilág veszett el ebben a zajban: az is, amelyet ma az ezüstkor Bendái és Babits Mihályai sírnak vissza s az is, amelynek életet csak egy új világrend cirkulusai adnak majd. Eszmék és artisztikumok letörésében ipariasodott és elsekélyesedett a szellemi árú is. Az ember 128