Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Az új szlovák generáció irodalma

teg a baj az irodalom technikai megnyilvánulása kö­rül, hisz a tizenkét esztendő alatt nem volt egyetlen állandó, százszázalékos, csak magát a generációt re­prezentáló nagy folyóirat; hiányzik az irodalmi kri­tika olyan átfogó alakja, akinek vezérszólamú szava leverte volna a szokásos irodalmi szabályok áleszté­tikai uralmát s szabad teret nyitott volna a művé­szetek új, merész megnyilatkozásai számára; nincs az új szlovákságnak olyan alakító géniusza, aki a generációs erőt össze tudta volna kötni a szellem adottságaival. De mindezek ellenére kialakúlt itt va­lami, ami mellett nem lehet észrevétel nélkül el­menni. Új ember, új lélek: generációs lélek. Tényleg? Igen: khaotikus, de tele termékenységgel és illattal; egységtelen, de mégis egy cél felé ügető, amely akar­ja a tiszta új életet. Milo Urban, talán a legnagyobb új irodalmi jelenség, a živý bič (Élő ostor) és a Hmly na úsvite (Ködök a pirkadásban) cimű regények al­kotója, megmondotta ezt: „A mi irodalmunk alvó agyak ébresztője legyen, kell hogy ébresztgessen, tudatosítson és kezdeményezzen, szóval kergesse a szlovák életet a magasabb szellemi zónákra, kell hogy az emberi létezés magasabb, etikaibb céljai felé izgasson minket; ostornak kell lennie, amelyik a széj­jelszóródott, passzivitásban fetrengő nyáj fölött pat­tog ... A mi feladatunk s vele együtt irodalmunk feladata a detvai betyárdalok és hegyi jobbágy éne­kek emberi érzését, ezt a sajátos felérzését az egyen­lőségnek és a szabadságnak, kipattogtatni, kikorbá­csolni, széthurcolni és megsokszorosítani. Nem szük­séges, hogy apró csatákban, misztikus palástokkal le­takart tudatalatti kitörésekben éljük ki magunkat, hogy irányok és izmusok fogjanak el, amelyek sem­mi értelemmel sincsenek számunkra, semmi etikai 124

Next

/
Oldalképek
Tartalom