Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)
Irodalmi notesz - Köpjük le Coriolánt
Köpjük le Coriolánt Jól van, igen, nagyon rendben, semmi ellenvetésem, kérem: köpjük le a Coriolánt! Miért legyen ő kivétel, pont ő az összes leköpöttek közül, azért, mert ő ezerkilencszázharmincban is maradéktalan szívvel Coriolán. Nyilvánvaló, hogy ezt történelmi progreszszivitásnak kell felfogni, olyan valaminek, ami kivételes és furcsa egyéniségek bensejében ég s amiben össze van keverve a legnagyobb szerelem aranya a legaljasabb önző indulatok sarával. Szabó Dezső, aki néhány hét óta azzal ijesztgeti a magyar embereket, hogy tavasszal elhagyja Budát, el az országot, el az írói múltját, a magyarságát, ősi kálvinista hitét és oláhnak megy Bukarestbe, Georghe Millének, pravoszlávnak és havasföldinek: ma a legfelkapottabb ujságtéma. Mindenki nyilatkozik, ír, szónokol és leköpi ezt az embert, aki azt mondja, hogy ő a magyar Coriolán. Szóval, csak azt akarom mondani most, hogy jól van és helyénvaló, ha Ady Endre után a georghe miilei apropó kapcsán kitűzik a magyar betűk frontja elé egy Szabó Dezső-revízió piros zászlaját. Csak nagyon attól tartok, hogy az érdemes revizor urak nagyon is revizorok lesznek, úgy ahogy szegény Ady Endre verseinél is azok voltak Kosztolányi Dezsőtől kezdve egészen az utolsó Pityi Palkóig. Nagyon attól tartok, mert amit a revízió érdekében eddig olvastam : mind lólábbujtató köpés volt Coriolán arcába. Deliát: köpjük le, hisz csak ősi magyar tradíciót folytatunk és mentünk át mai korszerűségbe. Köpjük le, megállva, fitymáló grimasszal, hegyes köpéssel a szeme közé. így van ez szépen, így van ez magyarán. Mert mi az, hogy a Coriolán lyukas cipőben járt, mi az, hogy a Coriolán fázott és nem tudta kimosatni az 106