Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Mihály Ödön

Mihályi Q dön Kerekrenyitott szemmel világbabámuló gyermek volt Mihályi ödön, még alig harminc esztendős, nem volt életdrámája és a lelke már az emberek felé nyílóban volt, kezeivel már megtapogatta a napok roppant vizeit, amelyek hullámvetésre készen állanak a hátunk mögött. Költő volt, új és mai írástudó, aki tudta, hogy az új művész harcban áll a tegnap és holnap között és harca a holnapért van. Szerette a világot és tiszta szép verseket énekelt róla. Félt az érzések banalitásától és elomló lágy természete ellenére igen kemény és határozott poézist adott. Nem voltak romanettói és menekült a sötétségből. Fényes nappal a kor nagyságát kereste, mint mindnyájan, akik látjuk és érezzük, hogy nem egy ember harcáról van szó, de szemeink előtt vemhes rezgésben van a világ. Ám ráesett a végzet. És Mihályi ödön beleesett a tőkés társadalom világmechanizmusába. S ez lett a tragédiája. A tőketermelés, mint valami nagyszerű gyöngykagylós zsákmányt hömpölyögtette meg magában a költőt. És e pillanattól kezdve Mihályi ödön élete felett ketten sakkoztak indulattal. Az Autó és az Alkotó Szó. A tőke és az intellektualizmus. A költő tökéletes hűséggel adta önmagát, de az autó győzött, mert tömörebb volt és ravaszabb a szimbólumoknál. Egy forró júniusi vasárnap, nem messze Kassától autóversenyre vitte társadalmi mechanizmusa Mihályit. Az autó egy kanyarodónál, nagy porfelhőben összeütközött egy másik géppel. Csoda-e, hogy a szerencsétlenülj ártak közül pont a legfinomabb agyvelő pusztult el!? Mihályi ödönt a szlovenszkói közönség nem igen ismerte. A költő maga szerény volt és nem kereste 103