Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

féken velem kapcsolatban, mert társaságban vagyok, és ezen kívül semmi más nem érdekel... 2 Török Ilona fekete bőröndöt és színes vászontáskát tartott a kezében, Morvái bőr utazótáskát szorongatott. A prágai főpályaudvar előcsarnokának zűrzavarában álltak, az embereik nagy igyekezettel rohangáltak körülöttük, és a táskáikiba ütköztek. Odakünn, a pályaudvar hatalmas, kupolás vasszerkezete alatt fekete mozdonyok fújták a gőzt, tülkölő piros villamos targoncák futottak a postarakománnyal; mennydörgött és morajlott a füstös állomáscsarnok. Az előcsarnokban egy pillanatra sem volt nyugalom, a folyosókról állandóan áramlott és sodródott a tömeg, mint a forró víz zubogó molekulái a fazékban. Az emberek újságot és emléktárgyat vásároltak, W. C.-t kerestek, ülőhely után kuítattak, de minden pad foglalt volt. A jegypénztárak előtt hosszú sorok álltak, és lassan előretopogva haladtak; a pénztárablakot elhagyva a sor eleje felbomlott és szétszóródott a tömegben, de a vége mindig megújult. Ha megrövidült is időnként, sose fogyott el egészen. Odakünn éjszaka 'volt. — Mikor indul a vonatja? — Nem tudom — felelte Török Ilona, és habozva nézte Morváit. Mintha régen eldöntötték volna, hogy mit tesznek, ha megérkeznek, azt mondta Morvái: — A táskát beadjuk a poggyászmegőrzőbe. A lány szótlanul nézte az embereket, és gondolkodott. S amikor ránézett, azt mondta a tekintete: Itt maradok, de ígérd meg, hogy jó leszel hozzám, ezt akkor is fogadd meg, ha nem tartod meg ígéretedet, mert úgyis csak arra kell, hogy megnyugtassam magam. Morvái már látta, hogy marad, de azt is látta, ennek érdekében tennie kell valamit, hogy határozatlansága holtpontján átsegítse a lányt. Szüksége van valami külső erőre, mely látszólag kényszeríti, 92.