Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

A hatvanéves fejő szép magyar népdalt kapott, melynek a másik versszaka így kezdődik: „Istenadta falu nyája, ez is csak utamat állja ..." A nő megkérdezte, hogy új szerkesztő-e a rádióban. — Még csak az sem ... csak úgy ott vagyok, és próbálkozom ... — Ki a következő sikeres dolgozó? — K. K. sertésgondozó ... egy anyakocától tizenegy és fél malacot... — Komoly eredmény ... — bólogatott a nő. — Ne nézze komolyan... magának csak mosolyognia szabad. — Gondoljon a malacokra .. . dolgozzunk! — A borozások közben énekelt kanásznóta Morvainak jutott eszébe. —• „Megszökött az anyakoca kilenc malacával, utánament a -kondás fényes baltájával.. — Nagyszerű lesz — mulatott a nő —, ilyen eredeti köszöntő még nem volt nálunk. A b.-i szövetkezet traktoristái a kétszáz bektár tavaszi árpa fejében megkapták a „Kislány, mi van a puttonyban, adj egy csókot suttyomban" kezdetű dalt. Morvái nem akarta észrevenni, 'hogy munkája komolytalanná vált,, félszeg zavara felengedett, nagyon jól érezte magát. — Itt van még az m.-i állami gazdaság, amely íhárorn vagon marhahúst és százezer liter tejet adott be terven felül. — A közellátás szilárd oszlopa. — Igein. Mit szólna ahihoz a hallgatóhoz, hogy „Amikor majd nem leszek már, akkor tudd meg, hogy ki voltam néked"? — Nagyon jó lesz... — helyeselt komolyan a nő, és úgy nézett rá„ hogy Morvái gyorsan a kartotékba temetkezett, aztán rádöbbent, hogy ez gyávaság, és mereven visszanézett, ferdén mosolygott, és nézte a nőt, karcsú, szép nyakán görögös arcélű fej, bronzos árnyalatú, dús barna konty, szeme nagy és szürkészöld. Termete nagyszerű, lába kétségbeejtően tökéletes. És állja a tekintetét, kihívóan és magabiztosan. 75.