Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

Többet ér a zenekincsnél, nézte Morvái a mosolyát, és zavarában elfelejtett szlovákul. — Ja ... ja ... — dadogott. — Beszéljen magyarul! — biztatta erre a nő barátságosan. Morvái tudta, hogy ebben a pillanatban hallatlanul nevetséges. Voltak ilyen kínos pillanatai, amikor tudta, hogy nevetséges, és ez a tudat vérrel kergette teli a homlokát, mintha ezernyi hangya rohangálna rajta bizsergetőn, bámul, és mereszti a szemlét. S nem beszél. Nagyot lélegzett, és nehézkesen belekezdett mondókájába: egy vidám zenés köszöntőhöz dalra, tánczenére, muzsikára van szüksége. A nő megkérdezte, hol dolgozik, melyik szerkesztőségben — bocsánatot kért, mondván, /hogy erre azért van szükség, mert személyesen nem ismeri —, és felhívta a rovatvezetőt, hogy ellenőrizze az adatokat. Morvái leplezetlen elragadtatással nézte, aihogy telefonál. Amíg beszélt, néha rápillantott, aztán letette a kagylót. — Tessék ... ott vannak a katalógusok! Egy zömök pléhszekrény fiókjaiban, színes papírlapokra fel volt térképezve a zeneosztály anyaga: többféle színű lapot látott ott Morvái, s a színek az egyes műfajokat jelentették; tessék, mutatott rájuk újra a nő, válassza ki a szükséges anyagot! ... Közömbös hangon beszélt, leült egy asztal mellé, képeslapot vett elő, belelapozott, cigarettára gyújtott, és látszólag véletlenül Morvái felé fújta a füstöt. <Erre ő egy székre roskadt a színes lapok előtt, és beléjük temetkezett. Néha felpillantott, éis megrendülten állapította meg, hogy a nő a bensőjéből előfénylő mosollyal figyeli, ajkát biggyeszti, hanyagul hátradől a széken, és feszülő melle nagyszerű halmokat rajzol halványzöld pulóverén. Morvái alázatosan beismerte magában, hogy a nőnek ehhez a kihívó viselkedésihez tökéletesen joga van, és idegesen matatott a színes lapok között. Meglhökkenve eszmélt rá, hogy figyelmetlenül és gépiesen rég múlt századok klasszikusainak művei között keresgél. Megbolondult? Beethovennel akar felvidítani egy hat73.