Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

A szerfkesztő már várta. — Megírtad? • '-š- Igen. — Jó ilesz? — Nem tüdőm. — A múltkori jó volt. Tetszett az öregnek. — Talán ez is tetszeni ifog ... — 'habozott Morvái, s (közben magában kételkedett. Nem ennek az írásnak értékében kételkedett, kételyei alapvetően érintették minden írását; nem értette,, miért ijő, aimiit ír, és állandó szorongást érzett, hogy mindez tévedés, rejtelmes (körülmények csalóka összjátékának eredménye, ihogy közlik az írásait, melyek nem érnek semmit, s ez egyszer majd kiderül. S alkkor az is kitudódik, hogy az avatottak vigyázatlansága foilytán egyszerűen (betolakodott az írás birodalmába, ahol semmi helye, és kikergetik onnan. Egy ősz hajú gépírónőnek diktálta az írást; a nő gyanakodva megkérdezte, hogy biztosan Iköztlilk-e, .mert nem akart feleslegesen dolgozni. A szerkesztő válaszolt helyette: íNyugodtan írja le, Ilus néni, közöljük... Ilus néni dünnyög, kelletlen arcot vág, legszívesebben kizavarná Morváit a szobából ... Ez kellemetlen érzés ... Végül is Ilus néni felveszi a szemüvegét, és papírt tesz a gépbe. Morvái igyekszik magabiztosain diktálni, kételyeire nem gondoil, de azért egy pici kényelmetlen érzés ott motoszkál még belőlük a gondolatai között: fél, hogy az öreg néni egyszerre lecsapja szemüvegét, és panaszosan felkiált: Ez marhaság, őrültség, merénylet az ártatlan fehér papír ellen! ... És megtagadja az írást. Hát nem történt semmi... Kész, mondja bocsánatkérő mosollyal. A szigorú arcú ősz hölgy nem ,kiáltott fel, hogy őrültség ... Amíg a szerkesztő olvasta az írást, a folyosón sétál, nem ibírja nézni, ahogy valaki egy'kedvű arccal átfutja az áltállá írt sorokat, úgy érzi, .mintha a legintimebb érzéseiben vájkálnának, föltárt bensőjében Ikotorásznának, és hideg ujjakkal a zslgereit morzsolgatnák.. . Hogy mer ő írni egyáltalán? — Egészen jó... leihozzuk ... 43