Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Vajúdó parasztvilág

seket és a képzelt „inemzeti" kötelességeket teljesítve. Politikai motivációja is vo'lt ennek a paradoxonnak, az elöljáróság a demokrata párt részéről er ős ebb befolyás alá esett, s talán a demokrata pártnak a gazdákkal más ter­vei voltak, mint a földnélküliekkel. Ezt igazolja az a várat­lan és megdöbbentő lépés, amelyet az átcsoportosító bizott­ság hajtott végre azon az első napon, amikor a gazdák megszöktek az autók elől: a Studebackerek egyszerre meg­álltak a magyar kommunisták házai előtt — a Véikonyék, iKulcsárék, a Szegfűék háza előtt —, családostul felrakták őket az autókra, és elvitték Csehországba. Szükségmegoldás volt ez részükről akikor, vagy a demokraták tudatos poli­tikai sakkhúzása? B. I. bátyám meséli ma, hogy az akkori csendőrparancsnok közölte vele: egy etlen ima gyár sem ma­radhat a községben. B. E. bátyám pedig azt mesélte el, ho­gyan akarta őket megmenteni falunk partizán (komisszárja, hogyan veszett össze miatta a demokrata párti jegyzővel, és hogyan fenyegette meg mindkettőjüket a járási katonai megbízott amiatt, hogy az autók üresen járnak. Egy bizo­nyos: a falu akkori vezetőségében többségben voltak a de­mokrata pártiak. Az is feltételezhető, hogy a járási emberek többsége is demokrata volt, s a falu régi kommunistáinak el­távolításával már a jövő alakulásával kapcsolatos belpoli­tikai harcokat akarták befolyásolni. Az a téli falu nagyon fel volt kavarva negyvenhét január­jában. Lakói egy részét elvitték, a másik része bujkált, a harmadik rész, a fehéiievelesek, több, mint a lakosság fele, pedig várta a tavaszt — az olvadást. Más papírok azonban arról is tanúskodnak, hogy mi nemcsak bujkáltunk, hanem apám a hivatalokkal is kereste a kapcsolatot, felmentést kért, és a közigazgatási szervekhez fordult segítségért. Bizo­nyítja ezt egy anyám nevére szóló levél, amelyen az öcsém és nagyanyám neve is fel van tüntetve, rájuk szintén vo­natkoztak az előbbi isorok: „Értesítem, hogy a 88/45 Sb. számú elnöki dekrétum értel­mében, mely az általános munkakötelezettségről szól, köz­munkára csakis a 16 és 55 év közötti férfiak és a 18—45 409.

Next

/
Oldalképek
Tartalom