Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Szabadesés
te engedelmes, hűséges és tanulékony. A nő szép fiatal teste az övé, .a nő tapasztalt teste, mely ismeri a szerelmet, és nem a gyereklány érintetlen teste, mely az érintkezés során megrettenve ellenkező és tanácstalan. Hosszú volt a csend, úgy tetszett, végtelen. — Menyasszonyod vagyok? ... — kérdezte végre a lány szorongva. — Nem ... — ellenséges, határozott hang — nem vagy a menyasszonyom ... — Az öregasszonynak azt mondtad, hogy a mennyasszonyod vagyok. — Azt kellett mondanom, hogy ne szörnyülködjön, és ne ítéljen el, amiért itt hálsz velem. — Gondolod, hogy elítélhet? — Elítélhet. Ö régimódi és erkölcsös. — S ez az éjszaka nem a nászéjszakánk? — Nem. Ez az éjszaka egy a többi éjszakáid közül. .. — Nincsenek többi éjszakáim ... — Vannak ... Tudom ... — Ö, látod ... miért nem jöttél hozzám, amikor hívtalak?! Morvái megérezte, hogy hangtalanul sír. Ujjaival kitapogatta a könnyeit, s a lány megcsókolta a kezét. Meg kellett nyugtatnia. — Ne sírj... nem történt semmi, igazán ne sírj! Történt, mondta önmagának, elhittem, hogy ha egy nőnek azt mondom, maradjon érintetlen a kedvemért, az marad. Azt hittem, hogy hatottam rá, és ennyit megtesz a kedvemért — mindent megtesz a kedvemért. S azt hittem, hogy azzal, hogy csak engem akar, egyszer majd mindenért kárpótol. Tévedtem. Nem jelentettem neki annyit, mint gondoltam. Mi következik ebből? A szoba érzéketlen és néma volt, nem válaszolt Morvái kérdéseire. S ő sem tudott a saját kérdésére válaszolni, csak azt érezte, hogy újra fel kell adnia önmagát. — Érdekel, hogyan történt? Rövid gondolkodás után válaszolt: — Érdekel. — A gyárvárosban, ahol dolgoztam, háromszor annyi nő 308.
