Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

gatja a tőle függő fogaskerekeket. Még tehetetlenségi nyomatéka sincs; ha a külső hatás megszűnik, azonnal leáll. És leállítja a többi kereket... — Fogaskerék? Mindennap borotválkozik. Mint én vagy te. Hogyan borotválkozhat mindennap egy fogaskerék? — Pedig fogaskerék, üresjárata sincs ... Gondolkodik, de ismeri gondolkodása adott határait, és azokon túl képtelen továbbjutni. — Fél továbbmenni? — Nem. Képtelen továbbjutni, nincsenek meg hozzá a tapasztalatai, sem az agysejtjei. Tudatosan nem fél ő sem a feletteseitől, sem az alárendeltjeitől, nyugodt és megingathatatlan. Azért nem fél, mert tudja, mit tehet és mit nem, és azt is tudja, hogy csak azt teszi, amit lehet. — És mitől fél? — Önmagától. Fél, hogy egyszer félreismeri a helyzetet, és hibás lépést tesz. Olyat, amit nem lehet jóvátenni. S ez tragédia lenne számára, mert tudja, hogy ő csak ebben az egyetlenegy szerepben alkalmazható érték. Más szerepre alkalmatlan. Családja van, megszokta a kényelmet és a vezetést, a szerepét, és tudja játszani. Az ő félelme tiszta önvédelem. Más ember másokat is tud félteni, ő csak saját magát, s ezt is az ügy érdekében. Szentül hiszi, hogy rá szükség van. Reflexszerűen fél, ösztönösen, mondhatni állattan ... — Azt mondtad, te is így félsz. A rovatvezető mosolygott és ivott, a pincérnő rájuk nevetett; az eszpresszó közönsége halkan zsongott, mint egy nyugtató, halk motor. — Én tudatosan félek, és csak annyira, amennyire feltétlenül szükséges. Rajtad is azért tudok majd segíteni, ha szükséged lesz a segítségemre ... — Gondolod, hogy mégis kirúg? — Tudom. — Talán mégis megparancsolták neki, hogy mondjon fel? — Nem. Erről szó sem volt. — Akkor miért rúg ki? És mikor? — Meg van róla győződve, hogy ez szükséges az ő bizton264.