Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

— Akkor miért akar kirúgni? — Fél. — Mitől fél? A rovatvezető ivott, és kért két konyakot. — Attól fél, hogy a jövőben újra felmerül az eset, mert felmerül mint az éberség hiányának példája, s akkor megállapítják, hogy az előző alkalommal nem vonta le a megfelelő következtetéseket, s ezért felelősségre vonják. — Te is félsz, amikor jóváhagyod a köszöntőket, vagy átdolgoztatod? A rovatvezető fürkészve nézte Morváit. Nem mosolygott. — Én is félek ... de nem annyira, hogy ne tudnék aludni miatta. Morvái egyszerre hajtotta fel a konyakot, belevörösödött. — Milyen társadalmat építünk mi, ha itt mindenki fél? — Te is félsz? — Igen. De nem tudom, mitől. Néha úgy érzem, önmagamtól. Máskor meg az az érzésem, ok nélkül félek, a szorongás bennem lakik. — Az jó, ha félsz —• mondta a rovatvezető, — Legalább fegyelmezetten élsz. Nem figyelted még meg, hogy a rend és a fegyelem alapja a félelem? — Nem. Csak azt figyeltem meg, hogy félni nem jó. Nem akarok félni. Szeretném, ha nem kellene éreznem a szorongást. — Aki nem fél, az őrült vagy halott — nevetett a rovatvezető. — Túlontúl elvontan beszélgetünk. Ha akarod, megmagyarázom, miért és mitől fél a főszerkesztőd. — Akarom — mondta Morvái, és intett a pincérnőnek, hogy hozzon két grúz konyakot. Amikor a fiatal nő letette elébük a pohárkákat, megfogta a kezét és megcsókolta. Ilyenkor nagyon szeretem magát... Máskor nem? ... Máskor is szeretném, de nincs rá alkalmam... A szép, fehér kötényes nő mosolygott: A harmadik konyaknál még szomorkodik, hogy nincs alkalma szeretni, de az ötödiknél megfeledkezik róla, és nem törődik velem ... Morvái ivott, meleg remegéssel telt meg körülötte a levegő. — Bátorodom — nevetett —, már nem félek ... 262.