Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

lasztotta a tenger vizét. S a nyolcszáz négyzetmérföldes lombozatból halálos eső hull a földre, a fákra, a halászhajókra és az emberekre. A másik képen egy tengeri aknára emlékeztető acélgömböt lát, hosszú acélujjak nyúlnak ki belőle: pfíí... pfíí... pfíí... Hallotta a hangját a rádióban, ott kering a föld körüli, olyan magasan, ahol még ember nem járt, sem ember készítette tárgy; az ember megváltotta vele belépőjét a világűrbe, s az újságok arról cikkeznek, hogy belátható időn belül valósággá válik a holdra váló utazás ... Vannak helyek a földön, ahol kiváló emberek a jövőt készítik, (nagy dolgokat visznek véghez, olyan nagy dolgokat, amelyek méltók az emberi fantáziához. De hol vannak ezek a helyek, és hol élnek ezek az emberek? Asztalán újságok, jegyzetfüzetek teleírt lapokkál (megjelent riportjai), riportképek garmadája (bajuszos parasztok, dolgoznak, bort isznak, beszélgetnek, répaegyelő lányok, esztergályozó munkások, számoló tudós, gépek és termelőeszközök emberrel és ember nélkül), asztali naptár (május második heténél kinyitva), néhány panaszlevél (kérem, vizsgálják ki a nyugdíjügyemet, nyolcvankét éves vagyok; miért nem kapni a b.-i fogyasztási szövetkezet boltjában szekérkenőcsöt), tintásüveg, néhány színes ceruza. Hónapokig járt be a szerkesztőségbe, legtöbbször gyalogosan, át a ligeti parkon, a Duina-hídon, mert szeretett gyalogölni. Minden reggel olyan érzéssel jött be, hogy egy levél várja az asztalán, egy sokat jelentő hír (felkérik, hogy kiadás céljából rendezze kötetbe írásait), egy hívás a nagyvilágból, mely felforgatja hétköznapjai közönyét, és jelzi: valami készül, történik valami... De nem jött ilyen hír, sem levél, sem hívás a nagyvilágból, s amik jöttek, nem hatottak odáig, hogy történjen valami. Mi segíti hozzá az embereket, hogy részt vegyenek a világ nagy dollgaiban? — Nem történik semmi? — csodálkozik Tamás. — Ha az öreg felmond, ez neked semmi lesz? — Nem erre gondolok, valami másra. Délben táviratot hoz a postás. 260.