Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

önmagától is nagyon távol van; idegen egy kietlen, riasztó tá,j közepén ... A fészek közelében a lombozat nyílása előtt sötét árny suhant el, egy pillanatra eltakarta a szürke eget, majdnem fekete árnyék volt, aztán egy másik nyílást takart el. Suhogó szárnnyal berepült a lombok közé a sas, és a fészek szélére szállt. Csendben volt, nyakát nyújtogatva nézegetett körül, gyanakodva tekingetett; a másik tovább rikoltozott. Hatalmas madár, még ha törpesas is, erőszakos és kegyetlen, Morvái tiszteletet érzett iránta, mint minden erős iránt, nézte a pisztolya kakasát, és tudta már, hogy nem húzza fel. Furcsa félelmet érzett, indokolatlan és megalázó félelmet, melynek nem ismerte az eredetét, talán valahol az ösztönei mélyén gyökerezik. S hogy megnyugtassa magát, miért nem húzza fel a kakast, mentséget keresett. Lehet, hogy az az egy töltény az elmúlt tíz év alatt elromlott, átnedvesedett a lőpora, vagy a gyutacs robbanó töltete vesztette el érzékenységét, és nem sülne el. A kakas kattanva rávágódik az ütőszögre, a gyutacs felületén homorú mélyedés keletkezik, s a sas az irányzékon ül, és egy vonalba esik a csőtorkolat meghosszabbított vonalával, de a golyó nem röppen ki a csőből: ezt nem kockáztathatja meg. S olyan gondolata is támadt, hogy egyszer majd nagy szüksége lesz arra az egy töltényre, újra eszébe jutott az öngyilkosság, könnyed és derűs belső mosoly kíséretében jutott eszébe, mint egy eleve kizárt lehetőség, melyet meg kell mosolyogni. S ha ez az eleve kizárt lehetőség mégis bekövetkezne, akkor a töltény nem sülne el, és ő megkönnyebbülten dobhatná el a pisztolyt, hogy lelkileg végrehajtotta az öngyilkosságot, elkattintotta a kakast, és hála a sors kegyelmének, épségben megúszta a kalandot. Rövid idő múlva a másik sas is berepült a lombok közé, és leült a fészek szélére. Játékosan megcsípte párját, szárnyát széttárva csapkodott; játszadoztak. Nézte őket, és gyönyörködött bennük, pisztolyt tartó keze mozdulatlanul lógott az oldalán. Nem húzta fel a kakast, nem nyugtathatta meg az apró kattanás. A sasok vijjogtak, és valahol napnyugaton hosszan és elhalóan megdördült az ég. 16 Szabadesés 241