Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Szabadesés
szükségesebbek, nek? Vagy a legkedvesebbeknek? És 'tulajdonképpen imii történik velük? Hallották, hogy a magyarokat és a németeket ki akarják toloncolná, 'de nem hitték el. [/Mi seim hittük el, hogy Csehországba akarnak bennünket .telepíteni, gondolta Morvái. Öreigmama még akkor sem hitte el, amikor a felvégen meglátta a lefelé tartó katonai teherautólkat, ahogy tigrisként morogva gyúrják a havat...) S amikor el kellett hinniük, terv nélkül és kapkodva csomagod tak, s a lányuk a fekete zongorát ;is magával akarta vinni, de nem lehetett,, mert sokkal többet -nyomott harminc kilónál. Sírt a lányuk, hogy ő nem megy, ha a zongorát nem viszik, itthon marad, levetette magát az ágyra és sírt. Fejvesztettségükben lepedőkbe kötötték összekapkodott vagyontárgyaikat. A városon át már menetoszlopban vonultak — akár a zsidók néhány évvel azelőtt. Békés, meleg tavasz volt a hosszú háború utolsó napjain, s ők télikabátban, bundában meneteltek, mert a tavasz és a nyár után jön a tél, és szükség lesz a meleg kabátra. Fegyveresektől kísérve lassan mentek a város utcáin, fejüket lehajtották. A járdáról sokan nézték őket,, akik nem tartoztak közéjük, közömbösen és érdeklődve és elégedetten nézték őket, ahogy a batyuikkal menetelnek. Széplakyné akkor visszaemlékezett, ihogy a járdán állók a gázkamrák felé menetelő zsidókat is elégedetten nézegették. Talán aki csak nézője a menetnek, azért elégedett, hogy nem neki kell menetelnie. Mert nagyon fárasztó dolog a menetelés, az ember szíve nehéz, hátra nem nézhet, és maga előtt nem lát semmit, ami biztató! így mentek lhát a többiekkel és a lányukkal a város utcáin: a Nagyasszony, az ügyvéd ura; ötvenévesek múltak már akkor, és készülődtek a szép öregségre. A cseindőrparancsnokságra tartott a menet, ott töltöttek a folyosókon egy éjszakát. S másnap újra elindultak, idegen város utcáin meneteltek, egyszerre döbbentek rá, hogy idegen város, eddig otthonuknak érezték, szülővárosuknak, melynek ők is szerves részei, s most egyszerre kiderült, hogy minden házban akadt valaki a lakók között, aki eligazította a csendőröket, hogy hol laknak magyarok, és a járdáról elé175.