Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

Az utca hangulatát ők uralták, s a szélben nyikorgó iák zaját megrendítővé színezték komolyságukkal. Valószínűtlen érzés: Shogy kerülnek a derűs napfényiben fürdő utcára ezek a lassú léptű, fekete ruhás .emberek? Mintha temetésre igyekeznének. S a másik pillanatban már ilyen gondolata itámadt: mit keresnek itt mások rajtuk kívül, amikor csak ők valók ebbe a (Csalóka napfényben úszó faluba? Soha még ilyen tisztán és szorongatóan nem érezte, hogy korok határai egymásba folyhatnak az időben: a paraszttörténeleim megy itt fekete ruhában és görnyedten a templom félé, s úgy viselkedik, mintha még a jelen lenne, s az egészben a legdöbbenetesebb, hogy valóban a jelen, kézzelfogható és igaz, csak a múltnak álcázza magát. A szüil/ei megálltak mellette, Morvái rájuk nézett. — Gyere el a templomiba! Régen nem voltál... Rád férne, hogy egy kicsit magadba szállj... — Apja komolyan beszélt, nem tréfált. Azt akarta mondani, hogy nem megy, minek menne, régóta nem jár templomba, és nem érzi hiányát, s ha elmenne, attól (fél, keveset ad neki az az órányi idő, amelyet a hideg padon ülve ott tölt. S már azit is akarta magyarázni, hogy a templomba járás társadalmi kötelesség és szokás lis lelhet,, s iha a társadalom nem érdeklődik diránta és nem teszi erkölcsi kötelességgé, .értékét veszti. Mindez nagyon gyorsan futott át az agyán, inkább csak érezte, mintsem módszeresen átgondolta, de mielőtt beszélhetett volna, megszólaltak a fa'lu hangszórói, és rövid zenés bevezető után rekedten tudtára adták az embereknek, hogy délután barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz a szomszéd falu csapatával, este pedig táncmulatság a művelődési házban. S mialatt a tömeges hírközlés közkinccsé vált csodája kiadósan recsegett, és időnként íelvonított, a fekete ruhás emberek «gyre a templom felé tartottak, és Morvái azt mondíta az apjának: — Elmehetek ... ha megvárnak. Világos tavaszikaibátot vett fel, és tarka sált kötött a nyakába. Kalapot is tett a fejére, aztán meggondolta és letette. Megfésülködött. Szótlanul indultak a templom felé, s csak később mondta az anyja, mikor már ballagtak a köves úton: 13