Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

bői itta a debrőit... És megállapította, hogy az ágyában, filmfesztiválok alkalmával talán olyan filmcsillagok aludtak, akiknek láttára a fél világ lihegni és sóhajtozni kezd, és hogy a nagyszerűségükből és varázsukból bizonyára itt hagytak maguk után valamit, aztán világot irányító (politikusok is aludtak benne, csakúgy, mint nagy művészek és maharadzsák; az éjjeliszekrényben százezreket érő ékszereik ás drágakövök voltak eltéve, bedugva, mint most az ő cipője... A debrői elfogyott, és még csa'k tizenegy óra volt. S a kielégíthetetlen feszültség egyre nőtt a lelkében, mit dobjon oda neki (martalékul? ... (Mit .kezdjen önmagával? ... Talán sétálni mehetne, vagy valami borozóiba ... elég lenne, ha embereket látna, ás figyelhetné őket. Nem, nem lenne elég, eszébe juttatnák a irajta kívül folyó életet, olyan erősen juttatnák eszébe, hogy hatványozottan érezné a magányt. Bár így talán tűrhetően átvészelné az elkövetkező néhány óra ürességét, ide különben semmit sem old meg vele. Női beszédet hallott a folyosón, utána búcsúzó szavakat és egy pár magányos cipősarok éles kopogását; az ajtóhoz sietett, és óvatosan kinézett, majd kilépett a folyosóra. Egészen komolyan hitte, hogy egy szép és tanácstalan nő megy ott, mert még nincs kedve lefeküdni, sajnálja eseménytelenül elengedni az éjszakát, keres valakit, valamit, nyugtalan, mint ő, és valahogy majd megszólítja, tudtára adja, hogy lényegében őt, Morváit keresi, csak eddig nem eszmélt rá, és Shogy semmi akadálya, hogy kölcsönösen kiegészítve egymás magányát, emberi melegséget lopjanak belé. Mindezt egy pillanat alatt képzelte el Morvái, és várakozón nézte a távolodó nő hátát és lábát, de az anélkül,, .hogy hátratekintett volna, belépett egy szobába, és a kulccsal elfordított zár nyelve szárazon koppant utána. 5 Másnap a hideg tárgyilagossággal megejtett költségvetés a következő eredménnyel zárult: a lakosztály ás a tele124.