Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945
Maléter István: A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban
magyar színészet ügyét, az állampolgársági kérdésnek méltányos, végleges rendezését és más sokat; de nem folytatjuk. Elég volt, talán túl sok is a panaszokból annak dokumentálására, hogy köztársaságunk nemzetiségi politikája a magyarsággal szemben elhibázott, szűkkeblű és nem okos. Ám ennek a magyarázatát megtalálhatjuk bizonyos tekintetben államunk keletkezésének körülményeiben is. Rádl professzor szerint „a Csehszlovák Köztársaság alkotmányát abszolutista módon, a katonai (forradalmi) jog alapján alkották meg. A háború idején létrejött egy bizottság, amelyik a győztes nemzet végrehajtó szerveként a háború befejezése után is folytatta munkáját. A német és a magyar nemzet a háborúból vesztesként került ki, ezért a törvényeket egyszerűen rájuk kényszerrtették. Senki sem kérdezte meg tőlük sem közvetlenül, sem közvetve, hogyan képzelik el viszonyukat az államhoz."" 2 A továbbiakban Rádl professzor megállapítja: „A Csehszlovák Köztársaság egy átgondolt, alapos terv eredményeként a háborús események következtében keletkezett. Részben erőszak, részben tárgyalások, részben megállapodások eredményeként született; a cseheket és a szlovákokat illetően pedig két olyan kultúrának a szándékos egyesítése volt, amelyet ezer évig el voltak választva egymástól. Ez az egyesítés azonban nem véletlenszerű volt, hanem a külföldön élő cseh és szlovák vezető politikusok szándékából született. A csehek és a szlovákok az alkotmány, a törvényszék, a kormányzás és a hivatalok révén tartoznak össze, nem pedig az ösztönök miatt. Ezért természetesnek és érthetőnek tartjuk, hogy az ilyen nagyméretű győzelem esetében, amely túltett minden merész elképzelésen, a háborús pszichózis hatása alatt olyan döntéséket is hozott, melyeket ítélőerőnk objektív kritikája nem minősíthet ésszerűeknek.^ 3 Nem mindennap születik egy Deák Ferenc, aki Ferenc Józsefnek Königgrátz után azt mondta, hogy : „hite szerint a magyar nemzet Königgrátz után is csak azt követeli és semmivel sem többet, mint Königgrátz előtt." 5 4 És a győztes hatalmaknál nagyon is hiányzott egy Bismarck, aki a königgrátzi győzelemről mámoros tábornokok erőszakoskodására, sőt szeretett öreg uralkodójának kívánságára sem akart beleegyezni abba, hogy a diadalmas porosz hadsereg Bécsbe bevonuljon, és evvel az amúgy is teljesen letepert ellenfelet még meg is alázza. Inkább lemond, vagy megöli magát, volt szilárd elhatározása a csodálatos géniusznak. 5 5 A hiúság és bosszúvágy alantas ösztöneit nem hagyván úrrá válni maga fölött, a jövőbe irányított tekintetével látnoki intuícióval már előre megkonstruált lelkében egy politikai konstrukciót, amelyben a jelen ellenfelében már a jövő szövetségest látta. „Az Ausztriához való jövő viszonyaink szempontjából - írja Bismarck emlékirataiban - fontos volt, hogy sértő emlékeket lehetőleg elkerüljünk." 5 6 78
