Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Maléter István: A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban

is kénytelen kilépni a splendid isolation kényelmes helyzetéből, mert az Európa organizmusát rázó görcsök kisugárzásait már ő is alaposan sínyli. És talán nem tévedünk, ha azt hisszük, hogy e kóros jelenségek fészke, kiindulási pontja a destruált Közép-Európa, és hogy végeredményben itt kell a probléma magvához hozzáférkőzni, itt kell a kóros részt vagy kioperálni, vagy pedig a szervezetnek módot és lehetőséget adni, hogy az egészséges anyagcsere helyreállításával megerősödjék, és a kóros elemeket önmaga, a saját erejéből kiküszöbölje. A modern chirurgia nagyon szeret mindjárt a késhez nyúlni; de mintha a legújabb irányzat inkább afelé a nézet felé hajlana, hogy az erőszakos műtéti beavatkozást csak már mint ultima ratiót tartja készenlétben arra az esetre, ha a szervezetnek nincs meg az ereje és képessége önmagán segíteni. Ezen okos és céltudatos önsegélyre való törekvésnek jelét kell látnunk abban, hogy a cseh tudományos és politikai élet vezető tényezői a csehszlovák kisebbségi kérdéssel bátran szembe akarnak nézni, hogy a szervezet betegségének szimptómáit megfigyelve, a kórokozó tényezőket eliminálni iparkodjanak. A feladat érdekes, tanulságos; de felette nehéz, és talán bizonyos tekintetben hálátlan és kényelmetlen. Mert a megfigyeléseket úgyszólván magunkon kell végeznünk. A beteg meg a megfigyelő orvos is mi magunk vagyunk. Nem is volna tehát csoda, ha a szubjektivitás csalóka érzései tévútra vezetnének. Ezért nem is csodálkozhatunk azon, ha az a sok százezer csehszlovákiai magyar, aki ezer éven keresztül úr volt saját hazájában, ám egyik napról a másikra megtűrt zsellérré vált, kegyelemkenyérre lett kárhozatva, idegen államhatalomnak lett alávetve, tehát ez a sok vihart átélt, makacs és öntudatos nemzet türelmetlenné válik, hiszen egyfelől a „nemzetek önrendelkezési jogáról" tartott szónoklatokat hallgatja, másfelől pedig azt látja, hogy mindez az itteni magyar nemzetre nem érvényes. Eszünkbejut a kiváló eszű néhai Dr. Réz Mihály eperjesi jogakadémiai tanárnak, gr. Tisza István rokonának és a későbbi neves kolozsvári egyetemi professzornak egy megállapítása, amidőn a nemzetiségi kérdésre vonatkozólag azt mondta, hogy az elnyomott nemzetek a szabadságot hirdetik és követelik; ha azonban felszabadultak, akkor a hatalom után törnek, és ha ezt is elérték, akkor a hatalom kizárólagosságát igyekeznek elérni. Úgy látszik, igaza volt. Mint ahogyan minden energia addig és annyiban hat, amennyiben ellenhatás, egy más energia nem ellensúlyozza és gátolja. Réz Mihály a magyarságban lévő expanzív erők teljes kifejlesztésének volt lelkes szószólója, még ha az más nemzet rovására történik is, és a nemzetiségi kérdésben a problémát arra az egyszerű és csábító formulára sűrítette le, 63