Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Varga Imre: A statisztika tükrében

szemben a sűrűbb egységek kisebbek, mint Szlovákia bármelyik más vidékének a települései. A magyarlakta területen a négyzetkilométerre eső lélekszám a szlovákiai és kárpátaljai átlagszám fölé emelkedi ugyan, de messze elmarad a csehországi s főként a morva-sziléziai területek sűrűségétől (137,

ill. 133); a magyarok alig érik el a köztársaság 105-ös átlagszámát. Nyugat felől kiindulva, a Somorjai járás 71-es számából az Érsekújvári járásig állandó emelkedést találunk, ahol elérjük a legmagasabb számokat, a 142-t, innen keletre haladva hirtelen zuhanás következik, ami a Szepsi járás négyzetkilométerenként 44-es lélekszámával eléri a minimumot. Az 1921-es népszámlálástól az 1930-as népszámlálásig a legnagyobb emelkedést szintén az Érsekújvári járás mutatja, mert ott az akkori 124-es lélekszám 18-cal nőtt, és 142-re emelkedett. Utána a Komáromi járás mutatja a legnagyobb emelkedést, mert itt 87-ről 100-ra emelkedett az egy négyzetkilométerre esők száma. A legkisebb emelkedést a magyarlakta járások közül a Zselizi mutatja, ahol tíz év alatt csak eggyel nőtt ez a szám. Ennek oka az egykerendszer, amely a Zselizi és Párkányi járásban egyenesen nemzetpusztító munkát végez. Az igazi társadalmi megújhodáshoz okvetlenül szükséges a tiszta kép, még akkor is, ha e képnek felrajzolása saját tetemrehívásunkat jelenti. Valljuk be őszintén, hogy nagyrészt szervezetlenségünk, a népnevelés és az egységes társadalmi felfogás hiánya, falvaink gazdasági és kulturális hátramaradottsága okozza, hogy népünk életereje mellett a statisztika mégsem mutatja megerősödésünket. A legutóbbi években végzett kultúrmunkánk és gazdasági szervezettségünk nagyobb méretű megkezdése már észrevehető kisebbségi életünk hétköznapjaiban is. Reményünk van tehát arra, hogy kiépítve kulturális és gazdasági szerveinket, megteremthetjük a további élethez okvetlenül szükséges társadalmi strukturát is. 54