Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Szalatnai Rezső: Memorandum

Petőfi nagy igéit a nemzet szabadságáról és a tirannizmus ellen, amikor a mai felelősségrevonóknak nem volt szavuk saját államuk elvi és világnézeti alapjainak megvédésére és igazolására. Csehszlovákia elleni magyar tüntetések nem voltak. Ami helyi tüntetés akadt, az már 1938. október 6-a után zajlott le, Csehszlovákia felbomlása után, az autonóm Szlovákia napjaiban, pontosan a komáromi tárgyalások és a bécsi döntés közti időszakban. De a németekkel való társulásért akkor sem tüntetett senki. Pedig voltak a magyarság soraiban is, főképp a középosztály tagjai között, akik izgultak akkor, amikor Hitleri Bécsben Lohengrinként fogadták. Akadtak botor, hiszékeny magyarok Szlovákiában is, akik azt hitték néhány hónapig 1938 őszén, hogy ez a piacbekurjongató Lohengrin fogja visszaállítani Szent István birodalmát. Ebből a könyű magyar álomból hamar kijózanította őket az első bécsi döntés. Aki még ezután is ebből a rétegből magyarként németbarát maradt, az vagy önző zsákmányleső volt, vagy hülye. Néha a két típus egyesült. Ez az egyesülés produkálta a szlovákiai magyar nácikat, akik azonban csak három hónappal Pozsony felszabadulása előtt tudták kibontani, akkor is csupán az SS-legények segítségével, a nyilas zászlót. A szlovákiai magyarság úgyszólván töretlenül kitartott demokratikus meggyőződése, humanisztikus szemlélete, keresztényi magatartása mellett, s nem bírta befogadni a horogkereszt szellemét és erkölcsét akár német, akár szlovák, akár magyar kiadásban kapta. Hat éven át Szlovákiában egy mozdulatból is tudni lehetett, ki a magyar. Tudniillik a köszönésből. A magyarok nem éltek a hitleri karlendítéssel sem 1938-ban, sem 1939-ben, még kevésbé a háború alatt, akármennyire is rendeletben adták ki Machék és minden szlovák központi hivatal, iskola, intézmény és ünnepség az erre a köszönési módra kötelező parancsot. Szlovákiában, Pozsonyban, a német érdekek ütközőpontján pontosan látni lehetett, mennyi őszinteség van a náci németek szövetségében és odanyújtott jobbjában. Amikor a németek által szétvert Csehszlovákiában, abban a zűrzavarban, amelyben Tiso és Karmasin szolidaritása volt az egyetlen fix pont, felhangzott az elkívánkozó magyarok ajkáról Kölcsey Fohásza. Akadtak ilyen esetek, de ez akkor nem irányult és nem irányulhatott a Csehszlovák Köztársaság ellen, hiszen az már nem létezett. Ez a magyar himnuszéneklés a jobb hazát kívánta ahelyett, amely Szlovákiában várta őt, és a visszatérteket később Horthy Magyarországon is. A felborult demokratikus Csehszlovákiából, amelyet a német csizma döntött porba, a magyarság egy diktátum alapján osztatott ketté: nagyobbik része Magyarországra, kisebbike Szlovákiába került. Amikor a németek és a lengyelek már elvették azokat a területeket Csehszlovákiából, amelyek sohase tartoztak sem Németországhoz, sem Lengyel259