Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Ölvedy János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza

kezésünkre álló eszközt, hogy azokkal a magyar népesség szellemi és gazdasági értékállományát növeljük? Észrevettük-e a szlovenszkói magyar társadalom testében végbemenő szociális változásokat, osztályeltolódásokat, a vezető rétegek kipusztulását, az így előálló társadalmi hiányt, gondoskodtunk-e arról, hogy a szlovenszkói magyar társadalmi folytonosság meg ne szakadjon? Gondoskodtunk-e utánpótlásról, új vezető rétegről? Gondoskodtunk-e népi rétegeink szellemi műveléséről, felemelkedéséről? Ismerve kisebbségi életünk politikai és társadalmi fejlődését, a felelet alig lehet optimisztikus. Nagyjában két irányt jelölhetünk meg, ahol kisebbségi életünk súlyos tévedéseire kell felhívni a figyelmet. Az egyik a társadalomvezetés terén mutatkozik. Az államfordulat után látnunk kellett, hogy eddigi szellemi középrétegeink főleg számbeli leolvadásuk miatt képtelenek a kisebbségi élet további alakítására, tehát azonnali utánpótlásra lett volna szükség. Az egyedül reális és józan átgondolás az lett volna, hogy kiépített és komoly népnevelő munka révén a volt polgárság proletarizálódó részeiből és főleg a parasztságból szelektáljuk az új vezető réteget, amivel két dolgot értünk volna el: biztosítottuk volna elsősorban a vezetés zavartalanságát, másrészt lehetővé tettük volna az új, szociális népi szellem meggyökerezését vezető rétegeinknél. Evvel szemben azonban más történt. Föltétlenül látnunk kellett, hogy széttöredezett középosztályunk az új politikai és társadalmi szerepre nem alkalmas, és mégis, ennek ellenére inkább folytatói lettünk a háború előtti középosztályt mentő politikának, hogysem megteremtettük volna az új vezető réteg kialakulását. Tipikusan hatalmi, osztályszempontok által vezetett politika volt ez, népies kortesszólamai ellenére is merev elzárkózás az alsóbb rétegektől, melyeknek elnyomásáról, kisemmizettségérőí, kisebbségi sebeiről nem szűntünk meg beszélni, de amelyeknek öntudatosodását, nevelését, szellemi és anyagi felemelését vajmi keveset vittük előre. Társadalmunk vezetőit erőszakoltan és mesterségesen a volt középosztályból toboroztuk össze, s annak formájára, felfogása, nézetei és meggyőződése szerint alakítottuk ki, és új értelmiségi osztályt akartunk látni „polgári" erényekkel gazdagon, „polgári" kultúrával megrakottan: a középosztály érdekeinek képviseletében. És ugyanakkor elhanyagoltuk más vonatkozásban a komoly és szervezett, központilag irányított népnevelő, népfelvilágosító munkát. A mindennapos élet politikai tennivalóitól alig vettük észre a kulturális téren előálló népnevelő tennivalókat. A valóság az, hogy mindmáig nem építettük ki szervesen népnevelésünket, és a kultúraszervező vagy népnevelő munkának inkább csak másodrangú fontosságot tulajdonítottunk, melyről szinte elvártuk, hogy politikai tevékenységünknek legyen támasza és előkészítője. Kisebbségi politikánk, társadalmi, gazdasági, kulturális életünk egész vo25