Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Ölvedy János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza

tánsabb része, a vegyes lakosú városok háromnyelvű szabad intelligenciája magyar marad, és gyermekét magyarnak neveli. Leszáll a magyar forma nívója, zavarok, elposványosodások keletkeznek benne, a finnyás kultúrájú háromnyelvűek elorientálódnak, gyermekeiket németnek vagy szlováknak nevelik". Igaza van Szvatkónak: ez a réteg csakugyan a megtestesült „reális intelligencia"; a finom, számoló polgár ösztönével azt az irányt, azt a szellemiséget fogadja el, és köti hozzá sorsát, mely kvalitatíve „többet" jelent, mely „finnyás" igényeit és ízlését jobban kielégíti. Ez az eredetére bizonytalan, kevert vérségű,szellemileg feltétlenül kozmopolita beállítottságú polgárság más nem is lehet. Számára a magyar nemzeti gondolat, a magyar kultúra és nyelv keretei csak addig bírnak beccsel, míg a „nívót", a relatív „legjobbat" állítják. Gondoljuk csak meg, mily különös eredményekhez jutnánk, ha kultúréletünk vonalán mindenütt ezt a tipikusan polgári „reális" értékelő módszert vezetnők be! így aztán csakugyan nem értjük, hogy jelenthetné a politikai és társadalmi malomkövek között sodródó mai kisebbségi magyarság számára főleg szellemi téren a „legértékesebb utánpótlást" - mint Szvatkó írja, éppen az a réteg, mely nemzeti öntudatában annyira bizonytalan, egész lelkiségével polgári attitűdökre beállított, tehát feltétlenül elanyagiasodott, és a széles magyar népi rétegekkel semmi kapcsolatban nem áll. Sokan ilyenkor statisztikákkal állnak elő, és a magyar könyv és hírlap kelendőségével igyekeznek állításunk helyességét kétségbe vonni. S alig veszik észre, hogy érvényesülésüket mily ingatag alapra helyezték. Pedig tudniok kellene - a fordulat óta sajnos ezt kellett tapasztalnunk - hogy a magyarul „csevegés", magyar újság és könyv olvasása (hogy ne is említsük a bizonyítékul oly sokszor előcibált Színházi Életet) még nem jelenti a magyar néppel való élet vállalását. Legfeljebb érdeklődést és szimpátiát, mely csak addig tart, míg a „finnyás" igények kielégülést találnak. Az érdeklődés és szimpátia pedig még nem érdem, még kevésbé jogosultság a szóban forgó társadalmi vezető szerepre. Legérdekesebb a szlovenszkói magyar nyelvű zsidóság háború utáni fejlődése. A XIX. század második felének nagy ideológiai átalakulása a zsidóság előtt megnyitja a szabad kibontakozás lehetőségét, s a zsidóság eddig pórázra kényszerített erői most egyszerre elveszítvén maguk elől a gátat: szabadon törtek az érvényesülés felé. A magyar liberalizmus nemzetfogalmának határai között mindenki találkozhatott, aki magyar szóra cserélte fel eddigi anyanyelvét, és részt kívánt venni az építő nemzeti munkában. A csodálatos hirtelen megmagyarosodott zsidóság rövidesen beilleszkedett a nemzeti élet vérkeringésébe. Aktivitását faji adottságai fűtik, s vérében hordja a konvertiták, az asszimiláltak örök törvényeit: megmagyarosodottságáról minden 16