Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Palotai Boris - Külváros

PALOTAI BORIS KÜLVÁROS A púpos házak zsémbesen guggolnak, maszatos könnyük a talon csepeg, behúzott nyakkal nyögnek, nyöszörögnek akár a megvert uccagyerekek. Napfényt koldulnak, meleg lángot, de az is elszürkül, mire ideér, az is fonnyadt lesz és penészes, mint kabátzsebben felejtett kenyér. Sötét a csillag, sötét a föld, az ég is, elmúlás lebben minden csöppnyi résen, s im — pelenkák virúlnak konok daccal, a félig bedűlt kerítésen. IFJÚ LÁNY Hogy fessek róla felnőtt, komoly képet? Hogy adjam vissza lármás csiriphangját? Most nézzétek! amint peckesen lépked. Mert érzi ifjúsága fényes rangját. Szunyogcsípéses, izmos barna lábát napfény fürdeti, csalán csiklandozza, s amint a kormos uccasoron vág át bőrén friss szél mentholszagát hozza. Előre köszönnek neki a hegyek, isten őhozzá szól, ha bácsisan dörög, s a csillagok lehullnak mint a legyek, hogy bókoljanak a mennyei körök. Miatta száz csoda, láz, verejték, füttyszó őt hívja, véle felesel a lomb, s ha a világot véres vasra verték, kacagva sikong: jaj, maga bolond! 8 129