Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Földes Sándor - A nyár balladája - Ég a falu

FÖLDES SÁNDOR A NYÁR BALLADÁJA A kalászok lehulltak, az emberek feje lekonyult ködös bűntudat mágnesezte szemüket a röghöz de a föld már kopasz volt és reménytelen a kenyértelen házakba befolyt a szörnyű hőség hörgő gyermekeket pólyált a nyár tüzekbe átokvert szájak számolták az úri földeket lengett, zúgott lobogott a nyár égő éneke: „akkor a vezért megégették, húsát megétették örökké égni fognak, kik ízét örökölték " s a sápadt arcokon vér gyúlt: ordító parázs robogó tűz pörkölte a friss kereszteket — s vak szurony vágta, vágta a száraz beleket míg pernyés lett a Nap, fekete, mint a holtak kik eldőltek a máglyán, de tüzsorsuk lombot vert örök lombot a nyárban, mely kenyeret daloL ÉG A FALlf Fölrepedt a Föld kiszikkadt minden kondér ég a falu a nyomorúságtól — a kezek összenéznek s lecsúsznak szégyenkezve: se kalászt, sem igazságot nem vágtak gyerek sikít a tarlón az élet szúr, szúr, szúr, ki békés tejre éhes, vérbe lép — lelkek hámora ontja a fordító érc-igét s a némaság remegve ordít: tűz van! tűz van! 46