Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Forbáth Imre - Az erdő kisértetei - Utolsó dal

FORBÁTH IMRE AZ ERDŐ KÍSÉRTETEI Fekete szél kering, a hold iiszköt vetett A legmagasabb Iáknak tetejére Lidércek égnek ott és embervégzetek Az ősi szülőhelyre hazatérve. Milyen hideg a világ! Tele árvasággal A lélek, bús vágyakkal és sok csúnya tettei Egy öngyilkos szakadt le kötéllel és ággal S ölelkezik a rothadt levelekkel. Halott madárként a roppant árnyékokban Hever: én nézem őt és hallgatok Űzött szarvasok siető lába dobban S üvöltenek az éhes farkasok. Fekete szél kereng, a lombok zúgnak Gyötrelem és undor tölti be a lelkem Keserű szájízzel indulok ma útnak — Egykor én is szebben énekeltem. UTOLSÓ DAL Elhamvadt lassan az a tűz. Mely gyémántkeményen én-belsőmben égett Másoké lett a szó S a hisztéria sárból és aranyból Már tűnődésem egyre szomorúbb Rövidlátó lett harcias szemem Mely kéken, mélyen, tébolyultan égett Sorvadás metéli rusztikus velőmet Elbabrálok elfáradt kezekkel A nagyvilág kis tárgyai között A melanchólia sötét angyala Reámsuhintott szárnyai szelével Szobámon imhol egy fecske átröpűlt S mit egykor bor és vad ricsaj kisért Hallga !... Galambfehéren-könnyü lett a dal Vigyétek, vigyétek fecskék a csillagtiszta éjbe. 41