Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Sass János - Barázdák szélén - Vazullok földjén

SASS JÁNOS BARÁZDÁK SZÉLÉN Tudom, barázdák szélére állított az Isten; Hogy vigyázzam a barázdás álmodó határt. Lelkemben Böjthe tudatos földszerelme lángol, Reggeltől estig mérem a barázdás határt. Gondolkozom s látom valami nincs itt rendjén; Lelkek szérűjét felégették a szalmalángok... Tudom, kell itt a hit, munka, magunkba bízás, Most jöjjenek meg a tisztább magyar akarások. Most jöjjön meg a késett igaz magunkba szállás. Vessük meg, ki újra kezdi a tragikus mesét; Üj, igaz magyar életre vágyik itt a lélek, Hogy az élethúmuszba vájja ősi gyökerét... VAZULOK FÖLDJÉN A magyar vazulok füle nem hall, a szemeik nem látnak Nem hallják a szót, melyet a magyar szíveknek a holnap üzen És így szélesedik az útja a magyar tragédiának... A véletlen mérte így sorsát a Kárpátok alatt; Gőgös, kuruckodó labanc urak mérték a szót. Süketnek, vaknak kellett lenni a magyar parasztnak. A százados perben elfogyott a milliók kenyere. Elperelték a hitét, lelkét, a földjét tőle, Üres maradt a munkás és a földettúró paraszt tenyere. És így haldoklik ma is napról-napra a magyar lélek, Meddők itt a csókok, az ölelések és a bölcsők. A holnap útjai is gazos, tévesztőn sekélyek... A magyar temetők tragikus szomorú nagyra nőttek; A világ minden részén önvádlón szétfutottak Idegen célokért. Ma már késő, de ismerősek... 141