Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Mécs László - A rózsaszínű hold

'MÉCS LÁSZLÓ A RÓZSASZÍNŰ nOLB Nem kell ma autó, villanyos, vonaí: karonfogom az én barátomat, gyalog megyünk, mélyen be a berlini éiszakába. Német kövön döng magyar vándor lába. A külvárosban megritkult a nép, egy pár előttünk karonfogva lép: egy szobalány talán, ki megszökött pár pillanatra s egy jassz; az éj két elrajzolt alakja. Szívük virágzik csoda-gazdagon, a nő léggömböt tart egy madzagon, vidáman leng; mint aki nagy tavaszok titkát hordja s mint szerelemnek rózsaszínű holdja... A férfi sugdos, a nő kacarász s úgy megrázza a csók s a kacagás, hogy táncot jár fejük feleli a rózsaszínű hold is s oly víg e kép, nevetne tán a holt is. Oly víg s oly torz e hold s e két szegény s Berlín uccáin két öreg legény nagyot nevet, ne kelljen sírni az örök nagy témán: e hold is elszáll, vagy elpattan némán... Ó régi, régi rózsaszínű hold! Ugye mienk is ilyen színű volt? Diákkorunk dalos szigetjén néha felvilágol, ha álmodunk a régi jó világról... ... Az éjszakában baktatunk tovább s azon töprengünk, ki az ostobább: mi ketten-e, kik rongyolt kedvünk kacagással foldjuk, vagy ők s az ő kis rózsaszínű holdjuk... 10?