Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Horváth László elbeszélése - Osztrava dala

dett. Meglepetten tekintett fel, kiegyenesedett és elzárta a lángot. Az órára pillantott: Pontosan két óra volt. Magas, tagbaszakadt, redőshomlokú, komoly férfi állott előtte. — Fajront van, elvtárs! — mondta neki tréfásan — vagy még egy műszakba kezd? Letette a pisztolyt a csőre, melléje helyezte a pajzsot, dús barna haját kezével hátrasimította, aztán felelt csak: — Errefelé valahogy rövidebb a műszak! — és az ismeretlen férfi meleg barna szemébe nézett. Becsületes szemek voltak, a jóbarát szemei. Géza rögtön megérezte. Olyan ember ez, aki ha szeret, nagyon szeret, ha gyűlöl, remegjen előtte az ellenség. Két kézzel ragadta meg a feléje nyújtott erős kezet és bemutatkozott. — Peter Jura vagyok, a párttól, — felelte az és nem engedte el a kezét. Arcvonása kemény volt, mint az egész ember. Katona ... — gondolta magában Géza — azt mutatja minden mozdulata. — Hogy érzi magát itt nálunk? — kérdezte és kezével olyan mozdulatot tett, mint a gazda, amikor megmutatja a birtokát. — Ezt csak a vendégtől szokták kérdezni... én meg nem vagyok vendég, — felelte hamiskásan Géza, aztán komolyra fordította a szót: — Ügy látom, nekem való munka! — Örülök, hogy ezt mondod, — fordította egyszerre tegezésre a szót. Aztán gyors mozdulattal lehajolt és végigsimította a hegesztési felületet. — Szakmabeli, — gondolta magában Géza és várta, mit mond. De az nem szólt semmit, csak elégedetten bólintott. Most Géza kezdte a beszélgetést. — Ügy látom, nagyüzemben dolgozom! — Jól látod. A legnagyobb, ami ebben az országban eddig épült. Ez a játékszer itt veled szemben százötven vagonos. — Tyű az áldóját, — rikkantotta el magát Géza magyarul, mert hát csehül nem terjedt ennyire a tudománya. — De szükségünk is van rá! — tette hozzá most már csehre fordítva a szót. A pártszervező egész testével feléje fordult. Felfigyelt a fiú szavának hanglejtésére. Belső tűz áradt a szavakból. Megérezte, hogy azt mondja, emit érez. Várakozva tekintett rá: — Csak a gyengéknek mernek nekiugrani! Mi nem vagyunk gyengék! — folytatta a fiú magyarázatképen az elkezdett gondolatot. 61