Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Nagy Irén novellái - Adósság

újból elindultunk, sőt, határozottan rosszul éreztem magam. Az olajfinomító-gyár valóban létezett, csakhogy nem tizenöt, hanem legalább negyvenöt kilométer távolságban. Pontosabban, amikor utoljára erre jártam, még volt belőle valami, de hogy most van-e ott csak egyetlen benzines kanna, azt nem tudtam. Nagyokat hallgattam tehát, ő pedig időnként megkérdezte:— Messze van még az a gyár? — Nem, nem, — dadogtam — mindjárt itt kell lennie. Mentünk egyre tovább és Szergej Ivanovics Bojcsenko arca egyre jobban elkomorult. A helyzet már-már válságosra fordult, éppen ki akart tenni kocsijából felháborodva, hogy becsaptam, amikor a látóhatár szélén feltűntek az olajfinomító épségben maradt tornyai. Most már fellélekzettem. A gyártól csupán néhány kilométer út, amit a legrosszabb esetben gyalog is megtehetek és otthon vagyok. A gyár kapujában leszálltunk. Hálálkodva szorongattam Szergej kezét, majd hirtelen elhatározással lecsatoltam karórámat és kezébe nyomtam. Ha lehet, még pirosabb lett zavarában, visszaerőszakolta az órát és szívére tett kézzel bizonygatta, hogy neki ezért nem jár fizetség, mert barátságból hozott el. Én egyre próbáltam a kezébe nyomni az órát és magyaráztam, hogy nem fizetségképpen adom, hanem emlékül. Erre ő belső zsebébe nyúlt, papírt, ceruzát vett elő és furcsa ákombákomnak tetsző betűket írt fel, — a nevét és tábori postaszámát. — Holnap elindulunk Berlin felé, — mondotta. — írj nekem. Még egyszer kezetrázott velem, felugrott a kocsira és már el is tűnt a gyár udvarában. * Régi írások között keresgélve akadt a kezembe a cédula. Szergej Ivanovics Bojcsenko és egy tábori postaszám. Nem tudom mi. lett vele. Lehet, hogy valamelyik német városban, talán éppen Berlinben fekszik egy vöröscsillagos síremlék alatt. Talán úgy halt meg, hogy rég nem kapott hírt hazulról. Talán, ha írok neki, az utolsó óráját aranyozta volna be a barátság fénye. De én nem írtam meg azt a levelet és úgy érzem most, örökre és jóvátehetetlenül adósa vagyok. 2* 19