Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Nagy Irén novellái - Péter bácsi háza

A szekér lassan döcögött a rossz úton, s a rajta ülők beszélgetése is el-elakadt. — Hát a mérnök úr hová való? — vette fel ismét a szót Lengyel Péter. — Komáromba. — És csak így egyedül? — A családot egyelőre otthon hagytam. — Pedig szép itt minálunk nyáron. Csak az a tenger por ne volna. — Majd meglátom, hogy lesz. Ha találok lakást, akkor kihozom az asszonyt is a gyerekekkel. — Persze az ember nem szívesen hagyja ott a házát, — mondta az öreg, s hogy a beszélgetés újból el ne akadjon, még hozzátette: — Biztos szép háza van Komáromban. — Házam? — nevetett a mérnök. — Még idáig nem sikerült házat szereznem. — Ahá, értem. Az öregekkel laknak. — Nem, — mondja most már kissé bosszúsan a másik, — egyedül lakunk. Az öreg csettintett a lónak, aztán csak úgy a foga között morogta lekicsinylően: — Szóval árendába lakik. Berkes egyszeriben megértette, hogy Lengyel bácsi nagyon lenézi őt, afféle jöttmentnek tekinti, mert még háza sincsen. — De magának csak van háza? — kérdezte mosolyogva. — Van, — vetette oda kurtán az öreg. — Aztán milyen, — kíváncsiskodott tovább. — Szép, nagy? — Milyen? Hát milyen vóna. Olyan, amilyen a szegény embernek lehet. Az apámé volt, Isten nyugosztalja, — tette hozzá. Közben megérkeztek a templom elé és ott jobbra fordultak. Elhaladtak a falu egyetlen emeletes háza előtt. Az iskola büszkélkedett benne. — Arra megyünk. Az Alvégre, — bökött előre az ostorral Lengyel. Szép tavaszi este volt. Az emberek a kerítéshez támaszkodva várták az állatokat a legelőről és érdeklődve figyelték az újonnanjöttet. Az asszonyok korsóval a kezükben vízért mentek. — Az ártézihoz, — magyarázta az öreg. — Van minden háznál kút, de inni jobb szeretjük az ártézit. A szürke por lassan beborította őket és egyre jobban elakadt a beszélgetés. 14