Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Veres János versei - Dolgozók a Tátrában

Mint az eperfa: itt bólingatők s mint lombjában, hajamban szél kapar. A tornácon egy könyvet olvasok. Magyar könyv ez, hej, magyar könyv, magyar. A szónak, jaj, a szónak íze van, az édes szót mélázva úgy nyelem, mint piros málnát kis parasztfiú, mely csoportunk földjén, ott kint terem. Akácméz piros agyagcsuporba: folynak szívembe arany mondatok. Csudás agyad virága adta volt, mit szándékkal eszméd locsolgatott. És munkánk holnap majd még jobb leszen, te szíveket gondolattal ápolsz, mint mi szerszámmal majd a földjeink. S velünk együtt friss Jövőbe gázolsz. A lépcsőn ülök, este, nevetek, a szépségtől még egyszer részegen. A meggyfán új oltások hajtanak s egy csillag ül a magos fészeren. DOLGOZÓK A TÁTRÁBAN Itt legkékebb az ég a hegy fölött, a hócsipkés fenyők oly kedvesek; a táj fehér ruhába öltözött. Fehér hegyekre mutogatnak itt zsebből kihúzott, nagy munkáskezek. Kezek, mik kaszát fentek, sót mértek, és gyárban fogták a gép kerekét, itt mutogatnak s a vidám bércek lekacagnak az üdülő mögül és szurkálják a kék ég mezejét. Kovács elvtárs meg szánkózik, kacag; hej, mikor a lábaid remegtek régen a büdös tárna odvában,