Gyönyör József: Terhes örökség – A magyarság lélekszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában

VIII. A közelmúlt alakulása - 4. A főváros helyzete

A KÖZELMÚLT ALAKULÁSA 297 4. A (Öváros helyzete A szóban forgó közigazgatási egységek közül Pozsony város határa a környező községek hozzácsatolásával az elmúlt évtizedek folyamán túlságosan megnőtt, s szlovák nemzetiségű lakossága hihetetlen mértékben gyarapodott. A szaporodás 1991 márciusában elérte a 16,3 százalékot. A fővárosi magyarok lélekszáma ezzel szemben csupán 1581 fővel nőtt: az emelkedés 8,4 százalékos, ami eltörpül a szlovák lakosság 16,6 százaléka mellett. A növekedés természetesen nem a természetes szaporodás, hanem a nagymértékű bevándorlás következménye. A lakótelepek építése — a Duna jobb oldalán és az 1947-es párizsi békeszerződés által Csehszlovákiához csatolt három községben — oda vezetett, hogy a város lakott területe szomszédos Magyarország államhatárával. A mai Pozsony nem azonos a történelmi várossal. A második világháború után 15 települést csatoltak hozzá. Ezt a 366,3 négyzetkilométernyi területet 1910-ben 104 896 személy lakta (34. sz. táblázat). A 16 település 104 896 lakosának anyanyelvi megoszlása 1910-ben ilyen volt: (298. old. a! táblázat) A történelmi város népességének anyanyelvi összetétele eltér a Nagy-Pozsonyétól. A szlovák elem annak idején különösen a következő településeket lakta: Lamacs (91,5 %), Pozsonybeszterce (97,8 %), Pozsonyhidegkút (96,6 %), Pozsonyszőllős (94,4 %), Récse (66,2 %), Dévényújfalu (32,5 %). A történelmi város népessége ekképp oszlott meg: (298. old b/ táblázat) A legnépesebb csoportot tehát a németek alkották, valamivel kisebb számban éltek itt magyarok, a szlovák anyanyelvű lakosság számaránya viszont még a 15 százalékot sem érte el. A megnagyobbodott város nemzetiségi összetételét az 1991. évi népszámlálás adatai szerint a következő táblázat szemlélteti: (298. old. d táblázat) Csehszlovákia fennállásának 70 esztendeje alatt tehát a német elem szinte teljesen felszámolódott, a magyarok száma pedig az 1910. évinek csaknem a felére zsugorodott. A szlovák nemzetiségű lakosság úgyszólván kizárólagosan uralja a várost. S ennek megvannak a következményei. Az őslakosok közül alig néhányan maradtak. A németek és a magyarok palotái és családi házai az új honfoglalók birtokába, majd tulajdonába kerültek, a műemlékek — köztük a köztéri szobrok — magyar feliratai zömmel nyelvet cseréltek (pl. Nepomuki Szent János szobráé a Mihály-kapu közelében), sőt még a templomok-