Gyönyör József: Terhes örökség – A magyarság lélekszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában

Előszó

ELŐSZÓ 5 ELŐSZÓ Ez a könyv ismét Csehszlovákiával foglalkozik. A Határok születtek és a Közel a jog asztalához című művekkel együtt a trilógia harmadik kötetét képezi. Csehszlovákia az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlásakor jött létre. Területének több mint a felét Magyarország feldarabolásakor kaparintotta meg. Több mint 60 ezer négyzetkilométert hódított el tőle. Léte azt látszott bizonyítani, hogy a cseh politikusok álma valóra vált, létrejött Nagy-Cseh­ország. Lakossága — nemzetiségi szempontból — nem volt egységes. Alig a fele volt csehszlovák nemzetiségű. A „csehszlovák nemzet" fogalom egyébként önámítás volt, s jórészt a külföld megtévesztésére szolgált. A valóságban cseh és szlovák nemzet létezett. De élt az állam területén több mint hárommillió német, csaknem egymillió magyar, és a többi nemzeti kisebb­ség együttes létszáma sem járt messze a milliótól. Mesterséges államalakulat volt. A belpolitikai válság 1938 őszén tragikusan éreztette hatását. Csehszlo­vákia felbomlott. A második világháború után újjászületett ugyan, politikusai azonban nem tanultak a múltból, a múlt hibáiból. Nemzetiségi politikájukon nem akartak változtatni, inkább a bosszú fegyveréhez nyúltak. A hatalom a németekre és a magyarokra a kollektív bűnösség bélyegét sütötte. S nem maradt el a büntetés sem: a németeket és a magyarokat megfosztották csehszlovák állampolgárságuktól, majd a németeket csaknem teljesen kiűz­ték vagy kitelepítették az országból, a magyarok tízezreit részben deportál­ták és reszlovakizáltatták, részben Magyarországra telepítették át, elkobozták vagyonukat, bezáratták iskoláikat. Még a nyelvük szabad hasz­nálatát sem tűrték meg. Az embertelen intézkedések végrehajtása következ­tében számtalan magyar család élete végződött tragédiával. Ezzel a témakörrel egyébként részletesen foglalkozik két korábban megjelent könyvem: az Államalkotó nemzetiségek és a Mi lesz velünk, magyarokkal? Az első köztársaságban felmerült nemzetiségi problémákat a Kassai Kormányprogram alapján végrehajtott intézkedésekkel nem oldották meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom