Gyönyör József: Terhes örökség – A magyarság lélekszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában
VII. A félmúlt - 4. Vádak, ítéletek
A FÉLMÚLT 259 4. Vádak, ítéletek Időközben megkezdték munkájukat a népbíróságok. Valósággal ontották az ítéleteket. A mai napig érthetetlen, mennyi ártatlan magyar került a vádlottak padjára, s milyen súlyos büntetésekkel sújtották őket a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. május 15-én elfogadott 33. számú rendelete alapján. A fasiszta gonosztevők, megszállók, árulók és együttműködők megbüntetéséről és a népbíróságok létrehozásáról szóló jogszabály Szlovákiában majdnem egy hónappal korábban lépett hatályba, mint a cseh országrészekben hatályos 1945. június 19-i 16. számú köztársasági elnöki dekrétum a náci gonosztevők, árulók és segítőik megbüntetéséről és a rendkívüli népbíróságokról 36 3. A háború után ismét egységes csehszlovák államban retribúciós 36 4 dualizmus volt, minthogy a cseh tartományokban az említett köztársasági elnöki dekrétum volt hatályban, Szlovákia területén viszont megmaradt a Szlovák Nemzeti Tanács idézett rendelete. Egyébként mind a rendelet, mind az elnöki dekrétum retroaktív norma volt, hiszen mindkettő alapján olyan bűncselekményekért kellett felelősségre vonni az embereket, melyeket azok még a jogi norma publikálása előtt követtek el, ex post facto. A büntetés célja teljesen világos volt: punitur, quia peccatum est. Abban az időben sokan vitatták ennek az eljárásnak a helyességét^ hivatkozva a „nulla poena sine lege, nullum crimen sine lege, nulla poena sine crimine" elvekre. Tisztában voltak azzal a törvényességi követelménnyel, hogy büntetni csak a tett elkövetésekor hatályos törvény alapján lehet, csak olyan cselekményért lehet büntetni, amelyet elkövetése előtt a törvény büntetendőnek nyilvánított, és a bűncselekmény csak olyan büntetéssel büntethető, amelyet a törvény annak elkövetése előtt az adott bűncselekményekre megállapított. Azt pedig természetesnek tartották, hogy büntetni csakis bűncselekmény miatt lehet. A retribúciót többen ellentétesnek vélték ezekkel az elvekkel, s úgy látták, hogy nálunk inkább a következő elv érvényesült: a veszteseknek bűnhődniük kell. Akadtak persze olyanok is, akik helyénvalónak tartották a retribúciót, mert a háborús évek folyamán nálunk is számtalan bűncselekményt követtek el az emberiség ellen. Az viszont ma is megkérdőjelezhető, 363/ Zbierka nar. SNR, 1945. évf., 7. rész, 42^-46.!.; Sbírka..., 1945. évf., 9. rész, 25—31.1. 364/ A retribúció e helyt helyénvaló, kellő megtorlást jelent. Az 1945. évi 16. sz. köztársasági elnöki dekrétumot a Nemzeti Bíróságról szóló 1945. évi 17. sz. közt. elnöki dekrétum 2. §-a expressis verbis „retribúciós dekrétumnak" nevezi. — Sbírka.., 1945. évf, 9. rész, 31.1.
