Gyönyör József: Terhes örökség – A magyarság lélekszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában
VI. A szlovák állam időszaka - 2. A zsidókérdés megoldása
A SZLOVÁK ÁLLAM IDŐSZAKA 221 törvény — érdemel említést. Ennek ismeretében derült fény arra, hogy a Szlovák Köztársaság minden Németországba deportált zsidó után 500 német márkát fizetett 28 8. Ez a szlovák állam egyik legaljasabb tette volt. Az említett alkotmánytörvény elfogadásával egy nagyon sajnálatos esemény is összefügg. A szlovák törvényhozásban 1942. május 15-én akadt egy képviselő, aki a zsidók kitelepítéséről szóló alkotmánytörvény elfogadása ellen szavazott. Ez a képviselő Esterházy János, a parlament egyetlen magyar nemzetiségű képviselője volt. A háború után a magyargyűlölet és a kegyetlen ítélkezési láz áldozatául esett. A zsidók melletti bátor kiállása később az életébe került 28 9. A szlovák államban a magyarok is elég reménytelen helyzetben voltak. A közéletben lényegében nem vehettek részt, sajtójuk és iskoláik nemigen voltak. A második világháború végével az életben maradt zsidók üldözése megszűnt. Következtek a magyarok... 286/ őszentsége Államtitkársága 1941. november 12-én kelt 8355/41. sz. levelében tiltakozott a szlovák kormánynál. Maglione államtitkár 1942. március 14-én újabb jegyzéket nyújtott át a vatikáni szlovák követnek, majd 1943. április 7-én újabb kísérletet tett Burzio vatikáni ügyvivő útján, aki fel is kereste a miniszterelnököt Pozsonyban. Az 1943. április 7-i hivatalos jegyzőkönyv tanúsága szerint a Vatikán azt követelte, hogy a pozsonyi kormány tekintsen el a zsidók további kitelepítésétől. Amikor a Vatikán képviselője felrótta, hogy „nem humánus dolog ilyen kegyetlenül bánni a zsidókkal", a miniszterelnök válaszának egyik mondata így hangzott: „De micsoda humánusság kívánhatja, hogy a szlovákok robotoljanak, a zsidók meg az ő verejtékük eredményéből bőségben, munka nélkül és csalásokból éljenek." A tiltakozási nem vette figyelembe. Maglione államtitkár 1943. május 5-én további jegyzéket adott át a vatikáni követnek. Sajnálkozását fejezte ki, hogy a szlovák kormány a Vatikán régebbi figyelmeztetése ellenére végrehajtotta a zsidók deportálását, hivatkozva Šaňo Mach belügyminiszter 1943. február 7-én elhangzott rózsahegyi beszédére: „A zsidók 80 %-át eltávolították Szlovákiából, de a még hátralevő 20 ezret is el kell távolítani." — Vö.: Sas Andor i.m., 54—56., 56—61.1. 287/ Vö.: Dejiny..., 493.1. 288/ Az 1942. évi 219. sz. törvény felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy vásároljon a Szlovák Nemzeti Banktól német márkát 700 000 000 szlovák koronáig terjedő összegben a szlovák—német nemzetközi kapcsolatokból eredő fizetési kötelezettségek rendezésére. A 2. §-ban virágnyelven meghatározta, hogy a pénzügyminiszter által kibocsátott értékpapírokat milyen célra lehet felhasználni. A felhatalmazás lényegében arról szólt, hogy a pénzügyminiszter az illetékes német szervekkel haladéktalanul rendezze a zsidók deportálásával kapcsolatos pénzügyeket. A megszavazott összeg állítólag nem volt elég. — Slovenský zákonník, 1942. évf., 52. rész, 879.1.; Sas Andor i.m., 69.1. 289/ Vö.; Az örökség. Esterházy János emlékezete (Összeállította és szerkesztette Molnár Imre és Tóth László). Az Új Forrás 1990/4. számának melléklete.
